Jedličková 2 millió eurónál tart

Pozsony |

<p>Valamivel több mint kétmillió eurót fizetett ki eddig a Kisebbségek kultúrája 2014 pályázati programban a kormányhivatal. &bdquo;416 pályázó 745 projektjére összesen 2 021 100 eurót kapott eddig, ami az első kiírás által magába foglalt keretnek nagyjából a felét jelenti&rdquo; &ndash; írta közleményében a hivatal.</p>

A fennmaradó 299 projektet érintő 110 szerződés még pénzügyi ellenőrzés alatt áll, jegyezték meg. „Ez azt jelenti, hogy a megítélt forrásokat a legközelebbi időszakban kifizetjük” – áll a sajtóhírben.

A Mária Jedličková által vezetett kisebbségi kormánybiztosi hivatal már korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy a gyors kifizetés egyik feltétele a pályázók rugalmassága, vagyis minél előbb küldi valaki vissza az átdolgozott költségvetést és a szerződést, annál hamarabb számíthat kifizetésre. „A kormánybiztos hivatalába még mindig nem érkezett vissza 66 szerződés, amelyek összesen 102 projektet foglalnak magukban” – mutatott rá tegnap a hivatal. Lapunk információi szerint olyan pályázók is vannak, amelyek már hónapokkal ezelőtt eljuttatták a hivatalba a szerződésüket, mégsem fizették még ki őket. Az idei második pályázati kiírásba augusztus 19-ig lehet jelentkezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?