A Magyar Szövetség elnöke, Forró Krisztián a parlament iktatójában leadta az államfőjelöltséghez szükséges aláírásokat, majd Robert Fico (Smer) miniszterelnökhöz sietett, ahol a KKA megmaradásáról tárgyalt (Fotó: Somogyi Tibor)
Forró elnökjelölt lett, majd Ficóhoz sietett
Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke pénteken délelőtt leadta a köztársaságielnök-jelöltségéhez szükséges aláírásokat. Még nem akarta pontosítani, Ivan Korčokot, vagy Peter Pellegrinit támogatja-e a második fordulóban. Majd Horony Ákos kisebbségi kormánybiztossal együtt Robert Ficóval (Smer) és Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszterrel egyeztetett, ahol ígéretet kaptak arra, megmarad a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) önállósága.
Forró elnökjelöltségét 29 508-an támogatták, az induláshoz 15 ezer aláírás szükséges. A pártelnök a parlament elé összehívott sajtótájékoztatóján arról beszélt, nagyon fontos, hogy a magyar közösség saját államfőjelöltet állítson. Kiemelte, köztársaságielnök-választás első fordulójában minden bizonnyal nem dől el, ki nyeri el a tisztséget. „Ezért az első fordulóban fontos, hogy megmutassuk, itt vagyunk, erősek akarunk lenni és bízunk magunkban. Az első körben elért eredményünk mutatja meg, hogy milyen súllyal rendelkezünk a második fordulóban” – fogalmazott. A felmérések szerint a függetlenként induló, de az ellenzék nagy része által támogatott Ivan Korčok és a kormánypárti Hlas elnöke, Peter Pellegrini juthat a második fordulóba. Forró azonban többszöri kérdésre sem közölte, a második körben melyikük támogatására buzdítaná a választóit. Azt a jelöltet szeretné majd támogatni, amely a magyar közösség számára megfelelő vállalásokat tesz. A Magyar Szövetség vezetői korábban azonban élesen elhatárolódtak Korčoktól. A párt vezetője pedig most arról beszélt, az államfői kampányában az olyan témákat is fel szeretnék vetni, mint a kettős állampolgárság, a déli régiók gondjai, a Beneš-dekrétumok alapján ma bevégzett földelkobzások. Attól függően döntik el, kit támogatnak a második körében, hogy az adott jelölt ezekben a témákban milyen vállalásokat tesz. Forró kizárta, hogy végül visszalépne, nem tart attól, hogy elaprózná a szavazatokat, ő maga legalább négy százalékos választási eredménnyel lenne elégedett. Kijelentette ugyanakkor, hogy a júniusi EP-választáson nem indul.
Az aktuális politikai ügyekről szólva nem akart állást foglalni abban a kérdésben, hogy Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszternek le kell-e mondania, amiért az LMBTQ kisebbségre támadott. A tárcavezető távozását követelő tiltakozást immáron közel 200 ezren írták alá. Forró a szlovákiai állami érdekek képviseletének témájával kapcsolatban nem látja, miként kerülhet egymással érdekellentétbe Szlovákia és Magyarország, a magyar állam itteni ingatlanvásárlásaiban sem lát problémát.
Ukrajna, NATO, EU
Forró arról is beszélt, Szlovákiának az európai úton és a NATO-ban a helye, még akkor is, ha az EU-ban van mit tökéletesíteni. Kijelentette, Ukrajnának mindennemű humanitárius segítséget meg kell adni, de személyes véleménye szerint a fegyverszállításokat nem tartja helyesnek. „Azzal, hogy fegyvereket adunk Ukrajnának, elhúzódik a háború” – indokolta Forró a szomszédos állam Oroszországnak való kiszolgáltatását, de világosan kijelentette, a konfliktusban Oroszország az agresszor. Azt is hozzátette, ha Ukrajna teljesítené az összes belépési feltételt, nem látja semmi akadályát az uniós csatlakozásának. Kijev esetleges NATO-csatlakozása kapcsán pedig azt mondta, ezzel a katonai szövetség minden tagjának egyet kell értenie.
A kampányt saját forrásokból és adományokból finanszírozza, a kiadásokat a törvénynek megfelelően transzparens számlán vezeti. Nem pontosította, mennyit tervez a népszerűsítésére költeni, csak annyit mondott, hogy a fél millió euróban meghatározott plafonhoz képest szerényebb költségvetéssel dolgoznak.
Tárgyalás Ficóval
Forró és a párt által jelölt kisebbségi kormánybiztos, Horony Ákos, ugyancsak pénteken a miniszterelnökkel, Robert Ficóval és a már említett Šimkovičovával is tárgyalt. Forró péntek délelőtt, közvetlenül az után találkozott Ficóval, hogy leadta az államfőjelöltséghez szükséges aláírásokat. A parlament előtti sajtótájékoztatón arra a kérdésünkre, Malina Hedvig ügyét is felhozza-e Ficónak, azzal választolt, minden fontos kérdésről beszélni akar a miniszterelnökkel. A kormányfővel való egyeztetés után azonban nem állt a kamerák elé, csak a párt sajtóosztálya tudatta, hogy mitől tárgyaltak. Próbáltuk megtudni, hogy a Nyitrán megvert diáklány esetéről is beszélt-e a kormányfővel, de cikkünk megjelenéséig nem értük utol.
Megmarad a KKA
„A mai találkozó során Martina Šimkovičová kulturális miniszter megerősítette, hogy nem kerül sor a Kisebbségi Kulturális Alap és a Művészeti Alap összevonására és ígéretet kaptunk, hogy az alapok önállóan és hatékonyabban fognak a jövőben működni” – közölte a találkozó után a Magyar Szövetség sajtóosztálya. Hozzátették, hogy az átalakítási folyamatokban részt vesznek a nemzetiségi közösségek képviselői és a kisebbségi kormánybiztos is.
„Robert Fico miniszterelnökkel való tárgyalás során jeleztük igényünket a kisebbségi jogállásáról szóló törvény megalkotása iránt” – írja közleményében a Magyar Szövetség. Majd arról számolnak be, Fico egyetértett azzal, hogy törvénybe foglalják a nemzeti kisebbségeket érintő joganyagot. A nemzetiségi jogokat jelenleg ugyanis számos jogszabály tartalmazza, az egyes intézkedések több törvényben vannak szétszórva. Az egységes kisebbségi törvény előkészítésével a miniszterelnök Horonyt bízta meg.
Horony listája
A kisebbségi kormánybiztos lapunknak megerősítette, Šimkovičová biztosította őket arról, nincs szó a KKA összevonásáról. „Céljuk az, hogy hatékonyabban működjenek az alapok” – mondta azzal, a hatékonyság előmozdításának részleteiről nem beszéltek. A kormánybiztos arról is beszélt, a kisebbségi jogokat szabályozó törvények ellentmondásait is fel szeretnék számolni. „Már meg is állapodtunk abban, hogy a kormány jogalkotási osztályának képviselőjével fogjuk egyeztetni a kisebbségi törvény kereteit” – mondta, és hozzátette, az esetlegesen így előálló jogszabály részleteiről most nem volt szó.
Horony a miniszterelnöknek azt is felvetette, miként lehetne erősíteni a hivatala jogköreit, hiszen például a romaügyi kormánybiztosnak a kompetenciái erősebbek. „Ezt a miniszterelnök úr pozitívan fogadta” – mondta. A kormánybiztos felvetette, hogy a kabinet kisebbségi bizottságát kisebbségi tanáccsá emeljék, amelynek az elnöke maga Fico lehetne. „Azt mondta, az igazságügyi miniszterrel való egyeztetés után ezt elvállalná” – nyilatkozta az egyeztetésről Horony. A kormánybiztos továbbá felvetette az önkormányzatok többnyelvűsítési többletköltségeinek ügyét. „Arról beszéltünk, hogy ezt európai forrásból lehetne biztosítani” – tette hozzá azzal, a kormányfő ezt is pozitívan fogadta. A kormánybiztos a közlekedési táblák részleges és a slovensko.sk ügyintéző honlap teljeskörű többnyelvűsítését is felvetette. A miniszterelnök támogatóan állt ezekhez is, és felvette a kapcsolatot az illetékes miniszterekkel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.