Közélet

Január 19-től jönnek az új intézkedések

Pozsony | A várakozásoknak megfelelően a kormány szerdán jóváhagyta az OP+-rezsim bevezetését. Az alábbiakban összefoglaltuk, ki tartoznak az új kategóriába, és milyen rendezvényeken vehetnek részt.
author
Nagy Roland

2022. január 12. 18:09

Lengvarsky
Január 19-től csak az OP+-rezsimbe tartozók vehetnek részt a lagzikon, a bálokon és az egyéb zenés, táncos rendezvényeken  - TASR-felvétel

Az egészségügyi minisztérium szerint az OP+ nevű kategóriára az omikron variáns gyors terjedése miatt van szükség. Ahogy a név is utal rá, ebbe a csoportba tartoznak azok, akiknek a legnagyobb a védettsége, és az újabb hullám alatt csak ezek a személyek látogathatják a vírus terjedése szempontjából a legkockázatosabbnak számító rendezvényeket.

OP+-rezsim feltételei

  • Az OP+-rezsimbe tartoznak elsősorban azok, akik megkapták a kiegészítő, harmadik dózist (a Johnson&Johnson vakcinája esetében elég a két adag).
  • Azok, akik eddig két dózist vettek fel, de még nem adatták be a kiegészítő adagot, két módon kerülhetnek az OP+-kategóriába. Az egyik, ha az utóbbi 180 napban kaptak egy megerősítő üzenetet a pozitív PCR-teszt eredményéről. A másik, hogy fel tudnak mutatni egy 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet, vagy egy 48 óránál nem régebbi antigéntesztet (a mintavétel idejétől számítva).
  • Még azok is bekerülhetnek ebbe a csoportba, akiknek egy oltásuk van, de csak speciális körülmények mellett: teljesülnie kell a feltételnek, hogy az egy dózist legkésőbb 180 nappal azután kapták meg, hogy átestek a betegségen, és ehhez még fel kell mutatni egy negatív teszteredményt is.
  • Az OP+-rezsimbe tartoznak továbbá, akiknek nincs egyetlen oltásuk sem, de az utóbbi 90 napban elkapták a vírust. Korábban a védettségi időtartama 180 napig volt érvényben az oltatlanoknál, de a tárca úgy döntött, hogy az OP+- és az OP-rezsimben is megfelezik az intervallumot.
  • Speciális helyzetben vannak még a 18 év alattiak, és azok, akik az egészségügyi problémájuk miatt nem kaphatnak oltást. A gyerekek esetében is két kategóriát kell megkülönböztetni az OP+-csoporton belül: a 12 év és két hónap alatti gyermekek ide kerülnek, ha fel tudnak mutatni egy negatív tesztet. Az ennél idősebb, de 18 évnél fiatalabb gyereknek a teszt mellett szüksége van legalább két oltásra is.
  • Az egészségügyi problémákkal rendelkező személyeknek is fel kell mutatniuk tesztet, ha az OP+-rezsimbe akarnak kerülni.

A tömegrendezvények csoportjai

Mint írtuk, az OP+-rezsimet azért hozták létre, hogy minél inkább csökkentsék a vírus terjedését a különösen kockázatosnak számító tömegrendezvényeken. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a kormány erre a célra három kategóriát hozott létre.

Az első kategóriába tartoznak a kevésbé kockázatos rendezvények, ahol az emberek folyamatosan ülnek és maszkban vannak, tehát nem fogyasztanak ételt is italt. Ide sorolhatjuk a kulturális rendezvényeket, tehát a színházi előadásokat, az ülőkoncerteket és a mozikat is, ha a tulajdonosok úgy döntenek, hogy nem szolgálnak fel ételt is üdítőt. Az említett eseményeknél a szervezők választhatnak, hogy 100 személyt fogadnak, vagy pedig kihasználják az adott terem maximális befogadóképességének 50 százalékát.

A második kategóriába tartoznak a közepesen kockázatos események, ahol a nézőknek szintén egy állandó ülő- vagy állóhelye van, de nincsenek végig maszkban, mert fogyasztanak ételt és italt. Ide sorolhatjuk a sporteseményeket, valamint a mozikat is, ha úgy döntenek, hogy a nézők fogyaszthatnak a vetítés alatt. Itt is 100 személyt lehet fogadni, vagy pedig a kapacitás 25 százalékát.

A harmadik csoportot alkotják a legkockázatosabb rendezvények, ahol az embereknek nincs állandó helye, és az esemény ideje alatt szinte egyáltalán nincsenek maszkban. Ide tartoznak a lagzik, a bálok, a családi vacsorák, a szórakozóhelyek és az egyéb táncos, zenés mulatságok. Itt a maximális létszám 20 fő lehet, és névsort kell vezetni a vendégekről.

Galéria
Összegyűjtöttük, milyen változásokról döntött a kormány szerdán. A folytatásért kattintson. →
Január 19. után is országos intézkedések maradnak érvényben, az omikron terjedése miatt továbbra sem lép érvénybe a Covid-automata. →
A kormány döntése értelmében február elsejétől a jelenlegi egy évről kilenc hónapra rövidül az oltási igazolás érvényességi ideje. A teljes védettséget az utolsó oltás beadásától számítják. →
180 nap helyett már csak 90 napig számítanak védettnek azok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen. →
+6

Mikor OP+ és mikor OP?

A kevésbé és a közepesen kockázatos rendezvényeken OP-rezsim lesz érvényben, viszont a legkockázatosabb eseményeken csak az OP+-kategória vehet részt. Utóbbi lesz érvényes az edzőtermek, a wellness-központok, a fürdők és az akvaparkok esetében is. A hotelekben és a panziókban szintén csak az OP+-os vendégeket fogadhatják, és ilyenkor nincs is létszámkorlátozás, viszont a nyilvános étkezőhelyiségek esetében azokat a szabályokat kell betartani, amelyek a legkockázatosabb rendezvényekre érvényesek.

Az OP, vagyis a jelenlegi rezsim marad a boltok és az éttermek esetében, viszont fontos változás, hogy csak hajnali 5 és este 10 között lehetnek nyitva. A munkahelyeken és a tömegközlekedési eszközökön nincs változás, vagyis az OTP-rendszer érvényesül, csakúgy, mint a kórházlátogatások esetében. Az iskolákat az újabb hullám idején is nyitva tartanák, ebben nincs változás (az általános iskolákban és a középiskolákban mindenki helyszíni oktatásban részesül, az egyetemeken OP-rezsim van érvényben).

Mindemellett fontos még kiemelni, hogy az oltási igazolványok érvényessége 1 évről 9 hónapra rövidült. Ez azonban a többi intézkedéssel ellentétben nem január 19-től, hanem február 1-től lép életbe.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Leyen

A szlovákiai családokkal fizettetik meg az EU destruktív zöldpolitikájának az árát

Matej Mišík szerint elképzelhető, hogy újra kötelező lesz védőmaszkot viselni. (TASR-felvétel)

A minisztérium nem készül újabb lezárásokra, de a maszkviselés kötelező lehet

Eduard Heger Richard Sulík

Heger nem árulta el, lesz-e kormányátalakítás a koalíció fenntartása érdekében

Kuba Ronald

Pótbringával lett az ország harmadik legjobb időfutam-menője

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

d

KVÍZ: Ismert városok… Na, de tudod, hol vannak?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.