Ján Čarnogurský igazságügy-minisztert

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke és Surján László társelnök azt nyilatkozta a Népszabadságban, hogy az a törvénytervezet, amelyet a KDH kíván benyújtani a kedvezménytörvény szlovákiai érvényesítésének megakadályozása érdekében, ellentétes a kereszténydemokrácia alapelveivel.

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke és Surján László társelnök azt nyilatkozta a Népszabadságban, hogy az a törvénytervezet, amelyet a KDH kíván benyújtani a kedvezménytörvény szlovákiai érvényesítésének megakadályozása érdekében, ellentétes a kereszténydemokrácia alapelveivel. Szerintük a magyar jogszabály semmiben sem sérti Szlovákia nemzeti érdekeit. Mit válaszol a két magyar kereszténydemokrata politikusnak?

Magyar partnereimnek érthetően fáj az, hogy a szlovák kereszténydemokraták fellépnek a kedvezménytörvény szlovákiai érvényesítése ellen. Válaszomat én is fájó szívvel mondom. Nincs semmi kifogásunk azzal kapcsolatban, hogy a szlovákiai magyarokat a Magyar Köztársaság területén kedvezményekben részesítsék. Ám a vitatott jogszabály Szlovákiában teremt egyenlőtlenséget a polgárok között. Nálunk sok, tisztán magyar tannyelvű iskola működik, külön igazgatósággal. Hadd ajánljam hát magyar partnereim figyelmébe az alábbi példát: Érsekújvárott, Komáromban, Dunaszerdahelyen, miként számos más településen, gyakori, hogy a magyar és a szlovák családok szomszédok. Gyermekeik pedig az anyanyelvükön tanulnak. Reggel együtt mennek iskolába, gyakran ugyanabba az épületbe, mindkét intézmény ugyanannak a törvénynek megfelelően kap állami támogatást. A kedvezménytörvény szerint azok a szülők, akik magyar iskolába íratták gyermeküket, mostantól csak ezért külön pénzt kapnának. Mit szólnának ehhez a szlovák szomszédok és a többségi nemzethez tartozó polgárok? Hiszen nem lennének egyenlők a törvény előtt, mert megkülönböztetik őket, méghozzá etnikai alapon. Ez a példa világosan szemlélteti, hogy a kedvezménytörvénynek igenis van területen kívüli hatálya, amelyet a magyar kormány nem hajlandó elismerni, következésképpen a kifogásolt rendelkezéseket semmissé nyilvánítani. Ezért lépett a KDH, mert a kedvezménytörvény szlovákiai hatályát csak a pozsonyi törvényhozásban elfogadott jogi normával lehet kizárni. Erre – és csakis erre! – törekszünk. Még most is azt óhajtjuk, hogy jusson egyezségre a két kormány, s akkor a mi törvénytervezetünk tárgytalan lenne. Remélem, hogy a kedvezménytörvény keltette feszültségek belátható időn belül megszűnnek, s akkor nemcsak a hitélet terén, hanem a társadalmi kérdések megítélésében is újra azonos lesz a véleményünk.

Egyébként hadd ajánljam magyar partnereim figyelmébe az ismert komáromi esetet, ahol a helyi képviselőtestület – amelynek túlnyomó többsége tudtommal az MKP tagja – nem hajlandó belegyezni abba, hogy Szent Cirillnek és Metódnak méltó szobra legyen a városban. Erre Szlovákia törvényei lehetőséget nyújtanak nekik. A két hittérítőt II. János Pál pápa Európa védőszentjei közé emelte. Vajon a magyar nemzetiségű helyi képviselők magatartása összeegyeztethető-e a kereszténydemokrácia alapelveivel? (-y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?