Pozsony. Mikuláš Dzurinda kormányának munkája és a szlovákiai reformok példaként szolgálhatnak a többi csatlakozó ország számára, jelentette ki tegnap Jacques Santer.
Jacques Santer Pozsonyban
Csáky Pál miniszterelnök-helyettes megnyitójában meggyőződésének adott hangot, hogy az Unió keleti bővítésével omlik le végképp a vasfüggöny a mesterségesen megosztott Európa keleti és nyugati része között. Elmondta, ezt a két részt szervesen össze kell kapcsolni úgy, hogy az új európai közösség ne 15+10, hanem 25 tagú legyen.
Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament képviselője magyarul és szlovákul is köszöntötte a konferencia résztvevőit. Az Európai Néppárt–Európai Demokraták frakció elnöke is az uniós tagállammok egyenlőségének szükségessége mellett érvelt. „Mindenki hoz magával valamit az EU-ba, és nagyon fontos, hogy senkinek se legyen felsőbbrendűségi érzése. Mindenki, aki az EU-ban fog tevékenykedni, egyenlő legyen” – jelentette ki Pöttering. (jéel)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.