Ismét Híd-verő napot tartott az MKP

<p>A Híd megsokszorozta, az MKP megtartotta. A megyei választásokon az MKP ismét megverte a Hidat, ennek ellenére Bugárék is örülnek az eredménynek. A Híd főleg a magyar többségű régiókban szerepelt gyengén.</p>

Hídverő napot tartott az MKP – írtuk a 2009-es megyei választások után. A Híd ezúttal is a rövidebbet húzta, igaz, változtak az arányok. Négy éve 40:2 volt az MKP javára, most már csak 38:17 Berényiék javára. A politikai helyzet azóta jócskán változott: akkor a Híd párhónapos új párt volt, regionális struktúrák nélkül, az utóbbi három évben viszont országos szinten Bugárék voltak sikeresebbek, s a felmérések szerint is a Híd a nagyobb támogatottságú párt. Bár a papírforma az MKP-nak kevesebb képviselőt jósolt, a számok egyértelműen mutatják, hogy a megyei választásokon az MKP jelöltjei idén is több körzetben voltak sikeresek, mint a Híd által indított személyek. Ennek ellenére mindkét pártelnök elégedett az eredményekkel. Berényi: számolni kell velünkAz MKP helyzete jelentősen stabilizálódott, szögezte le lapunk kérdésére Berényi József. A pártelnök szerint a hétvégén bebizonyosodott, hogy azok a jóslatok, amelyek, a 2012-es parlamenti választások után az MKP eltűnését jósolták, tévesnek bizonyultak. „Épp ellenkezőleg. Velünk számolni kell, sőt velem is számolni kell” – hangsúlyozta Berényi. Az MKP országosan 36 megyei képviselővel zárta a ciklust, a hétvégén viszont 37 jelöltjük jutott be a megyei közgyűlésekbe, plusz egy, akit függetlenként támogattak (Cseri Zita, a lévai járásbeli Nagyölved polgármestere). Emellett Gujber László szenci járásbeli tagukat „kölcsönadták” a Hídnak a választások erejéig – a polgármesternek emiatt fel van függesztve az MKP-s párttagsága. A cél a szlovákiai magyarok minél nagyobb képviselete, mondta Berényi. „Nekünk is nyitottnak kell lennünk az együttműködésre” – jegyezte meg. A Híd főleg a magyarok által sűrűn lakott körzetekben és járásokban (Dunaszerdahely, Komárom, Párkány) maradt alul az MKP-val szemben, de Dél-Szlovákia eredményeit nézve is megállapítható, hogy nincs olyan körzet, ahol több hidas jelölt lett volna eredményes, mint MKP-s – kivételt csak a pozsonyi városi járások képeznek. Bugár Béla ennek ellenére úgy látja, pártja sikert könyvelhetett el. „Kettőről tizenhétre ugrott a képviselőink száma, ami azt jelenti, hogy a regionális politikában a párt megerősődött” – mondta lapunknak a Híd elnöke. Pártja eredményét az MKP-val szemben sem tartja vereségnek. „Ők vesztettek kettőt a 2009-es 40-ből, mi pedig megkilencszereztük a sajátjaink számát” – állapította meg Bugár. Fontosnak tartja, hogy szlovák választókat is meg tudtak szólítani: Trencsén és Eperjes megyében egy-egy képviselőt szereztek. Bugár: koalíciókkal még többen lennénkKözép-Szlovákia déli járásaiból kizárólag MKP-s jelöltek voltak sikeresek, így a Hídnak nem lesz képviselője Besztercebánya megye közgyűlésében. Kassa megyében szintén az MKP jutott több helyhez. Bugár szerint megyei koalíciókat kellett volna kötni. „Ha ezt az MKP nem utasította volna el, mindkét megyében több képviselőnk lehetne közösen” – véli. A Híd egy megyében indított önállóan elnökjelöltet. Nagy József a negyedik helyen végzett, Bugár szerint ez is siker. „Nagy József két és fél éve van a politikában, és csak néhány szavazattal kapott kevesebbet Berényinél, aki évtizedek óta politizál, és pártelnök” – mutat rá Bugár. Szerinte Berényi nagyon nehezen fogja tudni a saját oldalára állítani a szlovák szavazókat a második körben. „De mint mondtuk, támogatni fogjuk, ha igényt tart rá, és megszólít minket ez ügyben” – tette hozzá Bugár. Véleménye szerint a választások országos szinten nagy változást nem hoztak. „A jobboldal csak Pozsonyt fogja tudni megtartani, és azt is látni kell, hogy az SDKÚ nagyon meggyengült” – magyarázta. Az már most látható, hogy az MKP és a Híd képviselői Pozsony és Kassa megyében is a kormányzó koalíció tagjai lesznek, mint a korábbi időszakban. Nagyszombat megyében többségben vannak a jobboldali képviselők: itt az MKP lehet a mérleg nyelve, ők ugyanis a jelenleg záruló időszakban a Tibor Mikušt támogató szlovák pártokkal működtek együtt, de most a Híddal és a KDH–SDKÚ koalícióval többségük lenne. Nyitra megyében idén a „nagy” szlovák koalíció helyett a „kis” szlovák koalíció szerzett többséget a magyarokkal szemben: a Smernek és a KDH-nak kényelmes többsége van. Besztercebánya megyében ugyanez a helyzet: a többséget szerzett Smer–KDH koalíció nem szorul más pártok támogatására, így az MKP vélhetően ellenzékben marad. 

  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?