Iráni fogság: kérdéses a sárkányrepülősök sorsa

Pozsony |

<p>Továbbra sem tudni, mikor engedhetik szabadlábra az Iránban letartóztatott nyolc szlovák állampolgárt, akiket azért vettek őrizetbe, mert sárkányrepülés közben állítólag katonai létesítményeket fényképeztek.</p>

Miroslav Lajčák külügyminiszter tegnap Pozsonyban tárgyalt Hassan Tajik iráni nagykövettel a szlovák állampolgárok ügyéről és arról, miképp lehetne tisztázni az esetet, ám az egyeztetések részleteiről a tárca nem kívánt tájékoztatni.

Lajčák még múlt héten közölte, hogy Szlovákia mindent elkövet annak érdekében, hogy a nyolc szlovákot hazakerüljön, ám mivel rendkívül kényes témáról van szó, az egyeztetések részleteiről nem beszélhetnek. Annyit tudni, hogy Szlovákiai iráni konzulja már másodszor találkozott a börtönben a letartóztatott férfiakkal, akik állítólag rendben vannak. Irán kémkedéssel gyanúsítja őket, amiért akár halálbüntetést is kaphatnának. Januárban az iráni hatóságok ugyancsak kémkedés gyanújával vettek őrizetbe egy szlovák állampolgárt, Matej Valuchot, majd egy hónappal később elengedték. A 26 éves férfi fogva tartása idején az iráni televízióban azt mondta, hogy az amerikai CIA-nek kémkedett, de szabadon bocsátása után ezt tagadta. Hazaérkezése után ugyanakkor azt mondta: nem bánta meg, hogy Iránba ment, s amint lehet, vissza is megy a perzsa országba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?