Így gazdálkodik a Heger-kormány

Eduard Heger Igor Matovič
Pozsony |

Az állami költségvetés hiánya november végére elérte a 2,614 milliárd eurót, ami azt jelenti, hogy csak az elmúlt egy hónapban 881 millió euróval nőtt a deficit – derül ki a pénzügyminisztérium legfrissebb jelentéséből, amelyben azonban a szaktárca arra is felhívja a figyelmet, hogy a látványos havi növekedés ellenére még mindig 2,603 milliárd euróval maradt el a hiány a tavaly novemberitől.

Az éves javulás annak köszönhető, hogy míg a költségvetés bevételei 2,271 milliárd euróval, azaz csaknem 16%-kal voltak magasabbak az előző év azonos időszakában mértnél, a költségvetés kiadásai ugyanekkor 331,6 millió euróval, azaz 1,7%-kal estek vissza.

A bevételi oldalon a javulás elsősorban a több mint 2 milliárd euróval magasabb adóbevételeknek köszönhető, nagyobb összeget sikerült lehívni azonban az uniós forrásokból is.

A kiadási oldalon azonban egyre nagyobb gondot okoz az ország által korábban felvett hitelek visszafizetése: az elmúlt hónapban erre 418,5 millió euróval, vagyis csaknem 69 százalékkal nagyobb összeg ment el az egy évvel korábbinál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?