Nyitra. A nyitrai megyei közgyűlés visszahívta a komáromi, a lévai, a vágsellyei és a nagytapolcsányi kórházak igazgatóit, és pályázatot ír ki e helyek betöltésére – tájékoztatta lapunkat Fehér Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke.
Igazgatói fejek hullottak
Személyi változás lesz a Komáromi Középfokú Gépészeti Szaktanintézet élén is. A képviselők az állami vagyon kezeléséről szóló törvény megsértésére hivatkozva leváltották Štefan Zábojník iskolaigazgatót. Az ellenőrzés során ugyanis kiderült, hogy az igazgató még a nyár folyamán elszállíttatta az egykori kollégium épületéből az annak részét képező kazánokat. Ennek következtében szétfagytak a radiátorok, így további károk keletkeztek az ingatlanban. Ebben az esetben a képviselők a törvény előírása szerint kikérték az iskolatanács véleményét is, amely 5:4 arányban (ketten hiányoztak) az igazgató visszahívása mellett döntött. Az igazgatói poszt betöltésére itt is pályázatot írtak ki, annak lezárásáig Dohnanec Éva irányítja az intézményt.
A képviselők rendelettel szabályozták a megye felügyelete alá tartozó szociális intézményekben fizetendő díjakat, illetve a gondozói szolgáltatás díját. Döntöttek arról is, hogy megemelik a megye hozzájárulását az érsekújvári, mentálisan sérült gyermekeket gondozó központ működtetéséhez, ami mintegy 4 millió korona többlettámogatást jelent.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.