Időskor a kézírás tükrében

Az időskori viselkedés mindig függ a személyiségtől, az életúttól és nem utolsósorban az egyén körülményeitől is. A körülményekbe pedig sok minden beleérthető; az egészségi állapottól kezdve az anyagi- és lakáshelyzeten keresztül a szociális helyzetig, és nem utolsósorban az emberi kapcsolatok rendszere, mely szintén nagyon fontos tényező, hiszen társas lények vagyunk. Bizonyos mértékig mindenkinek szüksége van a közösségre, más emberek társaságára.

Az időskorral együtt járó testi változások tehát egy idő után nyomot hagynak a kézírásban is (pl. látás, hallás, mozgásvezérlés gyengülése, stb.). A nőknél – attól függően, hogyan élik meg – a változókor problémái is komoly jeleket hagynak a kézírásban. A szexuális „én-tudat” és szexuális „én-érzet” harmóniája megbomlásának jelei éppúgy fellelhetőek, mint az esetleges elfojtások, vagy ezen érzések feldolgozásának nehézségei. Szerencsére napjainkban már mind a fizikai, mind a pszichés problémák orvoslására hatékony módszereket tudnak javasolni a megfelelő szakemberek. Tehát változhat pl. az írás nyomatéka, a távolságok, a térkihasználás, változhatnak a méretek, a vonalvezetés folyamatossága, betűk zártsága, nyitottsága, továbbá előfordulhatnak tévesztések és sérülések is. Természetesen, mint a grafológiai vizsgálatoknál mindig: „egy jel nem jel” – így ezen jelenségeket, az írásjegyeket és azok változásait nem csak önmagunkban, hanem összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban is meg kell vizsgálni, és csak ezek után lehet levonni a végleges következtetéseket. A fent már említett külső és belső hatások, körülmények következményeként, és saját személyiségéből adódóan mindenki másképp éli meg az időskort, és ezen (ha mondhatjuk így) típusokra pontosan lehet következtetni az írásból.

Vannak aktív típusú emberek, akik a kor előrehaladtát természetesnek veszik, elfogadják, sőt előnyükre próbálják felhasználni a vele együtt járó folyamatokat, érzéseket, tapasztalatokat. Ők aktív, tevékeny életet élnek, ha egészségi állapotuk engedi, dolgoznak, emberi kapcsolataikat ápolják, sőt újabbakra is szert tesznek. Ők azok, akiknek ha körülményeik engednék, akkor sem bírnák elviselni a tétlenséget.

Ellenben vannak, akik nem tudják elfogadni az öregedéssel együtt járó problémákat, nem akarnak szembenézni vele, ezáltal változtatni is csak nagyon nehezen tudnak. A másik, a passzív viselkedésmód, aki igényli a segítséget, és mindent meg is tesz azért, hogy ezt „kihozza a másikból”. Ő szeret panaszkodni, sajnáltatni magát, és van, aki olyan mélyen „belemegy”, hogy akár depresszióssá is válhat. Ő már gyakran a segítséget is elhárítja, és sajnos előfordulhat patológiás eset is. A grafológusnak mindig tudnia kell, mikor szükséges tovább küldeni a vizsgált személyt a megfelelő szakemberhez, pl. pszichológushoz.

Időskori közösségeknél (öregek otthona, szociális otthon, stb.) grafológiai vizsgálattal egybekötött csoportdinamikai vizsgálatokat végzünk, melyek egy adott csoport (közösség) történetének az éppen aktuális állapotát, fejlődésének keresztmetszetét mutatja. Tetten érhetőek a kölcsönös választások révén kialakult kapcsolatok, melyek nem csak a szociális kötődések, hanem az esetleges csoportdinamikai feszültségek hátterei is lehetnek (barátságok, esetleges kiközösítések, stb.). Feltárulnak a hírközlés rejtett útjai a csoporton belül; a hírek, ítéletek, „pletykák”, továbbá az esetleges indulatok csatornái, és ezáltal gyakran sokkal közelebb juthatunk a probléma megoldásához.

KÉZĺRÁSUNK FOLYAMATOSAN VÁLTOZIK

Többnyire minden emberöltő megteremti a saját betűstílusát, de a változás nagyon jól nyomon követhető. Általában mindenki az iskolában tanulja a betűvetést, az államilag kötelezően elrendelt betűformát – ezt nevezzük tanult, azaz sztenderd írásnak. A grafológus mindig a tanult – sztenderd – írástól való eltérést vizsgálja.

Minden egyes betűformát, fokról fokra egyenként tanulunk meg, és ezért válik szinte vérünkké, automatizálttá a betűformálás mozdulata. Egy idő után már nem gondolkodunk az egyes betűk képzésén, összekötésén, legfeljebb a fogalmazás, vagy a helyesírás okozhat megtorpanásokat. Az írás tanulás alapján megszerzett ismeret. Az írás kezdetétől folyamatosan változik írásunk – beépül saját személyiségünk, megszerzett ismereteink, tapasztalataink. Ahogy a gyermek halad előre az időben, egyre inkább elkezd változtatni a tanult dolgokon; beépíti a saját személyiségét, képességeit, tapasztalatait, a saját cselekvésébe, gondolkodásába, általános szokásaiba, és ez alól az írás sem kivétel. Ezért változik az írás korunk előrehaladtával. Más egy kisgyermek írása, más a tinédzseré, még inkább a felnőtté, és módosul idős korunkban is. A kialakult, felnőttkori írás körülbelül 30 éves korra tehető, hiszen ekkor áll be a végleges jobb-bal agyfélteke aránya. Ha nincs különösebb drasztikus változás az életünkben (hiszen bizonyos traumák, nem saját akaratból történt életkörülmény-változások, szervi betegségek, stb. komoly nyomot hagyhatnak írásunkban is), akkor kb. 60 éves korig csak kevésbé változik az íráskép. Egyre inkább kiolvashatóak belőle, hogy a múltban történtek milyen nyomot hagytak személyiségünkben; bizonyos adottságok, személyiségvonások a külső körülmények, és az ezek által kiváltott belső érzeteink hatására megerősödhetnek, gyengülhetnek, tehát változnak. Fontos különválasztani a természetes öregedés írásjellemzőit az esetleges betegségjegyektől, vagy kóros tünetektől. Az íráskép, az egyes írásjellemzők változásai jelzik az ember idegrendszeri öregedését, melyek önmagukban nem betegségtünetek, hanem bizonyos élettani változásokkal együtt természetes velejárói az idő múlásának.

A szerző okleveles grafológusgrafológus szaktanácsadó

S.K. Grafológiai és ĺrásszakértői Szolgáltató Iroda – Győr