Idén már lassabban nőnek a bérek

Pozsony |

A gazdasági növekedés fokozatos lassulását a fizetéseinken is megérezzük – derül ki a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) legfrissebb előrejelzéséből.

Míg 2018-ban 4,1 százalékos növekedést produkált a szlovák gazdaság, tavaly ez 2,3 százalékra esett vissza, az IFP pedig az idei évre – elsősorban a külföldi kereslet további zsugorodása miatt – ez utóbbinál is gyengébb, nagyjából 2,2 százalékos bővülést jósol. „A gazdasági növekedés fokozatos lassulása miatt már a fizetések sem nőnek majd olyan dinamikusan, mint eddig. Míg tavaly a bruttó átlagbér még 7,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, idén a növekedés üteme 4,5 százalékra lassul, miközben ez is elsősorban a közalkalmazottak fizetésemelésének köszönhető” – nyilatkozta Branislav Žúdel, az IFP makrogazdasági elemzésekkel foglalkozó részlegének a vezetője. Szerinte idén még nagyjából 5 ezer új munkahely jöhet létre az országban, a munkanélküliség további látványos csökkenésére azonban már nem számíthatunk, az állástalanok aránya egy időre így 5,8 százalék körüli szinten stabilizálódik. „A jó hír ugyanakkor, hogy az árak idén már lassabban nőnek, mint az elmúlt évben. Az infláció üteme a tavalyi 2,7-ről idén 2,3 százalékra csökken, jövőre pedig ennél is visszafogottabb drágulás várható” – állítja Žúdel, aki szerint az áfacsökkentésnek köszönhetően idén az élelmiszerek ára sem nő majd olyan szédületes ütemben, mint tavaly.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?