Idén is nőnek a szlovákiai lakásárak

stavba
Pozsony |

A lakásárak növekedését a járványhelyzet idei első negyedéves látványos romlása sem akasztotta meg. Épp ellenkezőleg, a lakóingatlanok több mint 15%-kal drágultak az egy évvel korábbihoz képest, miközben a legnagyobb drágulást ezúttal Nyitra és Trencsén megyében mérték.

„A lakásvásárlást fontolgatók számára továbbra sincsenek jó híreink. A lakóingatlanok ára az első negyedévben 15,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, miközben ezúttal az ország összes régiójában drágulást mértünk” – nyilatkozta Roman Vrbovský, a szlovák jegybank elemzője az általa kidolgozott legfrissebb felmérésre hivatkozva. A lakóingatlanok négyzetméterenkénti átlagára csak az első negyed-évben 77 euróval nőtt, elérve az 1930 eurót. Az egyes ingatlanok között azonban látványos különbségek vannak. Míg a lakások négyzetméterenkénti átlagára 53 euróval, 2179 euróra emelkedett, a családi házak árában 102 eurós növekedést mértek, az utóbbiak négyzetmétere így átlagosan 1471 euróba kerül.

„A lakások közül a legnagyobb árvágtát az egyszobásaknál mértük, az átlagosnál nagyobb mértékben ugrott meg azonban a négyszobás lakások ára is” – tette hozzá Vrbovský. Szerinte a lakóingatlanok árának a csökkenésére az elkövetkező időszakban sem számíthatunk. „Ilyen ingatlanból az idei év első hónapjaiban 10 százalékkal kevesebb épült az egy évvel korábbinál. Az alacsonyabb kínálat pedig épp az árak további növekedéséhez vezethet” – vallja a szlovák jegybank elemzője, aki szerint az aktuális munkapiaci helyzet és a bérek visszafogottabb növekedése miatt az elkövetkező időszakban romlanak az ingatlanhoz jutás esélyei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?