Húzzák-halasztják az energiaválság elleni intézkedéseket, a végén megfagyunk?

parlament kp

A kormány továbbra sem lépett a vészesen közelgő energiaválság ügyében.

Míg a környező országokban a kormányok igyekeznek levenni a terhet a háztartások és vállalkozások válláról a fűtési szezon során várható energiakrízis kapcsán, addig a hazai döntéshozók továbbra is egy helyben topognak.

Az újonnan hivatalba lépő gazdasági miniszter, Karel Hirman a kabinet szerdai ülése után azt mondta, az energiaválság elleni első nagyobb intézkedéseket már a jövő héten parlament elé kellene terjeszteni, mivel konkrét energiaügyi tervezet eddig még nem került az asztalra.

A helyzetre való tekintettel a folyamat rövidített jogalkotási eljárás keretében zajlik majd

– tette hozzá Hirman, további részleteket viszont nem árult el.

Óriási problémát jelent az is, hogy a parlament szerdai ülését nem sikerült megnyitni, mivel a jelenlét-ellenőrzésnél csupán 71 képviselő szavazott, ezért Boris Kollár (Sme rodina) házelnök jövő keddre – szeptember 20-ára – halasztotta az ülést.

Mindeközben Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter kijelentette, azt fontolgatja, hogy a fűtési szezon egy részében a hivatalok csak csütörtökig működhetnének, pénteken az alkalmazottak otthonról dolgozhatnának.

Számításaink szerint ez az eddigi leghasznosabb megtakarítási mód

– tette hozzá.

A tárcavezető azt is kilátásba helyezte, hogy a folyosókon lekapcsolják a fűtést, és szabályozzák a fogyasztást hétvégén és éjszaka.

Mindeközben az oktatási intézmények esetében felmerült a távoktatás lehetősége is abban az esetben, amennyiben nem tudnák kifizetni az energiaszámlákat. Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta, biztosítja az iskolákat, nem kell az elszálló energiaárak miatt felhagyniuk a rendeltetésszerű oktatással.

Természetesen ilyesmit nem fogunk megengedni

– jelentette ki határozottan a kormányfő.

(denník n, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?