Hrabal nélkül, Hraballal

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Legyen szabad kételkedni az egyértelmű igenben. Még akkor is, ha Nymburk, pontosabban a sörgyár szakemberei az utóbbi években valóban dicséretre méltó munkát végeznek: legkapósabb termékcsaládjukat ugyanis Postřižínskének (Megkurtítottak) nevezik, utalva ezzel Jiří Menzel csodás filmjére, a Sörgyári capriccióra (csehül Postřižiny), de egészen konkrétan a fentebb említett három személyre, sőt magára az íróra is, hiszen minden egyes sörösflaskóra az ő képüket ragasztják.

Bohumil Hrabal, a 100 éve született Mester életének azonban nem Nymburk az első fontos színhelye. Sőt nem is a második. Azt viszont, hogy hol született és hol élt ötéves koráig, kevesen tudják, hiszen minden történet, amely a köztudatban vele kapcsolatos, Nymburkhoz, Kerskóhoz és a prágai Arany Tigris sörözőhöz köti. Bohumil František Kilián (vezetéknevét anyjától kapta, később a Hrabalt nevelőapjától, mivel vér szerinti apja, az osztrák hadsereg katonatisztje, szerelmi vonalon „egyéjszakás hőse” eltűnt a Monarchia ködében), Brünn židenicei negyedében, a Balbín utca 47. szám alatt jött a világra. Amikor a lobbanékony nagyapa, Tomáš Kilián megtudta, hogy lánya várandós, házasságról viszont szó sem lehet, hiszen a katona „nyertes csatája” után árkon-bokron túl jár, és a lány arcára sem nagyon emlékszik már, előkapta a puskáját, és ujját a ravaszon tartva kergette megesett lányát. Az ordítozásnak aztán a nagymama vetett véget azzal, hogy rájuk szólt: „Hagyjátok már abba, kihűl a bableves!”

Az egykori ház ma is áll, s bár ott csak kétéves koráig élt a kis Bohoušek, ahogy a nagyszülei nevezték, gimnáziumi évei alatt minden nyarat itt töltött.

Innen induljon tehát hétvégi Hrabal-túrájára, aki rajongva szereti az írót, s egy nap alatt akarja bejárni élete legfontosabb színtereit. Židenicétől nem nagy távolságra fekszik Polná, ahol Maryška Kiliánová, az édesanya 1916 februárjában František Hrabalnak, a helybeli sörgyár könyvelőjének a felesége lesz. De itt sem tölt hosszú időt az új gyerekkel, Břestislavval kiegészült család: 1919 júliusában František Hrabal gondnoki állást kap (és naponta három liter sört ingyen) Nymburk sörgyárában. Az iskola végig csupa kínszenvedés volt Bohoušek számára, meg is bukott többször, az egyetlen dolog, amit itt, helyben tanult meg: sört inni. A nymburki gimnázium falán – akárcsak a sörgyárén – emléktábla hirdeti Hrabal nevét, jó hírét, irodalmi nagyságát azonban csak ez utóbbi, igaz, nem magasabban, mint amilyen magasra a kutyák képesek vizelni. Ez viszont az ő kérése volt: ne az épület homlokzatára, hanem két hüvelyknyire a járda fölött helyezzék el az emléktáblát, hogy anno itt élt a nagy író. Kérését teljesítették. Aki erre jár, szívesen megtekinti e nem mindennapi jelzést. Ami pedig a gimnáziumit illeti: mai növendékei (összefogva a szülői kupaktanáccsal) már tavaly eldöntötték, hogy iskolájuk még e kerek évforduló alkalmából sem veszi fel Hrabal nevét. Az indoklás napok alatt híressé tette a tanodát. A döntéshozók szerint Hrabal nem érdemelné meg ezt a fajta elismerést, elvégre rosszul tanult, és később sem szolgált példaként a helybeli gyerekeknek, hiszen örökké csak ivott és részegeskedett. Nesze neked, életmű! Nymburk diákjait (és a szülők többségét) egyáltalán nem érdekli, mivel gazdagította Bohumil Hrabal a világirodalmat, vagy hogy nélküle azt sem tudnánk, hol van ez a kisváros, ahol nemcsak az idő, de mára már az ész is megállt.

Marie és František Hrabal villája (három szoba, konyha, ebédlő, szalon, vendégszoba) mindenesetre sértetlenül áll a Labe mellett, de nem hogy múzeum nincs a házban, még emléktábla sincs rajta. Munkásszálló, előtte kellemes pihenőhely három faragott macskával. A városi múzeumba látogasson el, aki közelebb akar kerülni Hrabal nymburki életéhez. Ott láthatja híres írógépét (amelyen két ujjal pötyögtette páratlan értékű műveit), különböző családi ereklyéi között például Pepin bácsi, vagyis Josef Hrabal sapkáit, a páduai egyetemen kapott díszdoktori címének igazolását, kéziratait, személyes tárgyait, dél-morva népviseletbe öltözött szüleinek fényképeit.

Nymburkból festői utakon jutunk el Kerskóba, a kis erdei faluba, ahol azon kívül, hogy 1966 és 1996 között itt élt Bohumil Hrabal, semmi különös nem történt. Sem híres bűntényről, sem ide köthető, sokkoló szerelmi történetről nem beszélnek a helybeliek. Hrabalról viszont mindenki tudja a magáét. Hol járt, milyen ösvényeken, melyik forrásról hordta a vizet, melyik megállóban szállt fel a Prága felé tartó buszra, mit evett a legendás Hájenka vendéglőben… Némi túlzással azt is mondhatnám, itt mindenki Hrabal szakos. Az is, akit hosszú évek kötnek e helyhez, de az is, aki csak miatta jön ide, hogy lássa a házat, ahol lakott, az udvart, ahol híres macskaseregével társalgott, vagy a lenyűgöző borókaerdőt, amely magányos sétáinak tanúja volt. S mivel itt írta a Hóvirágünnepet, a helybeli kisembereket irodalmi hőssé avatva, a film – Jiří Menzel szívszorongatóan emberi alkotása – jelentős része is itt született. Finomságok közül választhat, aki betér a Hájenkába. A cseh konyha messze földön híres remekei készülnek itt, a vadastól a vörösáfonya-mártással tálalt vaddisznórostélyosig ingerlő a választék. Sört pedig az is iszik, természetesen nymburkit, aki egyébként soha. Itt azt sem lehet (illik?) kihagyni. Jiří Menzel nyolcvanhármas filmjének vadászlakoma-jelenete azonban nem itt forgott, hiszen elég szűkös a hely, ezért a barrandovi filmgyár stúdiójában építették fel a vendéglőt, csalóka módon jóval nagyobb méretben.

Hradištko nyugodt, idilli falucska Kersko közelében. Potom 500 koronáért itt vett annak idején sírhelyet szeretett Pipsijének, vagyis feleségének, Eliškának Bohumil Hrabal. Születésnapi ajándékként! Ötletnek bizarr, ám egy bizonyos kor után az ember már másképpen gondolkodik. Ide, ugyanebbe a sírba költöztette aztán szülei, testvére és Pepin bácsi földi maradványait, és ide került végül ő maga is. Egy nehéz tölgyfa ládában sorakoznak az urnák, egy régi, polnái sörösládában. Ez is az ő ötlete volt. Ha már egész élete összefolyt a sörrel, halála után se legyen ez másképp, kérte.

… és kihajolt a kórházi szoba ablakán. Mélyen, egészen mélyen, hogy egy erős csattanás után, egyetlen vércseppet sem hagyva maga után, a lehető legmagasabbra jusson. Oda, ahová csak a kiválasztottak jutnak. Ezer galamb kíséretében.