Holnaptól már Kiska az államfő

<p>Pozsony. Már csak egyet kell aludni az új köztársasági elnök beiktatásáig. Andrej Kiska holnap hivatalosan is átveszi az államfői hivatalt Ivan Gašparovičtól. Az új elnök már a beiktatásának napján jelezni akarja, hogy merőben másképp képzeli a munkát, mint elődei. Radičovát és Bezákot is meghívta, de a hajléktalanok és az árvák is nála eszik a vasárnapi ebédet.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A civileké lesz a főszerep az Andrej Kiska holnapi beiktatásához kapcsolódó akciókon. Az új államfő egy sor közéleti aktivistát hívott meg a hivatalos ebédre a Grassalkovich-palotába. Ott lesz például Martin Bútora szociológus, Zuzana Wienk, a Fair-Play Szövetségtől, és Iveta Radičová volt miniszterelnök. Meghívták Róbert Bezákot is, a nyugalmazott püspök viszont nem lesz ott, nem kíván ugyanis találkozni egykori feletteseivel.

Kitárja a kaput

A meghívottak listájával Kiska szimbolikusan jelezni szeretné, miért döntött a politizálás mellett. „Olyanokat hívtam meg, akik segítenek másokon, és olyanokat is, akik segítségre szorulnak” – fejtette ki közleményében Kiska. Holnap délután az elnöki palota kertjében ételt fog osztani a hajléktalanoknak, ellátásra szoruló időseknek, valamint olyan fiataloknak, akik árvaházban nőttek fel. „Kitárom az elnöki palota kapuit azok előtt, akik a segítségünkre vannak utalva. Az első napon legalább így, jelképesen szeretném megmutatni, hogy fontosak számomra” – közölte.

A hivatalos ceremónián egyébként a szokásos meghívottak vesznek részt: a kormányfő, a parlament elnöke, a parlamenti képviselők, és egyéb magas rangú állami tisztviselők. Állam- és kormányfők, valamint más magas rangú külföldi vendégek nem lesznek jelen, csupán a nagykövetek. Ezt a „hagyományt” egyébként Ivan Gašparovič beiktatásainál kezdték el, Rudolf Schuster 1999-es beiktatására ugyanis még meghívták a szomszédos országok államfőit. Szlovákiában a figyelem ilyenkor a hatalom átadásának ünnepélyes aktusára irányul, magyarázta Marek Trubač, Gašparovič szóvivője. „Ezt az ország belügyének tekintjük, ezért nem hívunk más államfőket, és nem csinálunk belőle nemzetközi rendezvényt, mint ahogy a világ több országában szokás” – fejtette ki.

Szóba áll a járókelőkkel

A beiktatási ceremónia a Szlovák Filharmónia épületében, a pozsonyi vigadóban kezdődik, ahol Kiska leteszi esküjét, és húszperces beszédben mondja el, milyen elképzelése van az államfői munkáról. Utána a Szent Márton-dómba megy, ahol ökumenikus Te Deum istentiszteleten vesz részt. Az utat a vigadó és a dóm között gyalog teszi meg, közben a járókelőkkel fog beszélgetni. A mise után az elnöki palotába megy, ahol Gašparovič fogja várni, ezután kerül sor a hatalom szimbolikus átvételére, majd az ebédre. Az új államfő késő délután Dévénybe utazik, ahol megkoszorúzza a vasfüggöny áldozatainak emlékművét. Este pedig ünnepélyes fogadást tartanak az új elnök tiszteletére, amelyen magas rangú állami tisztviselők, a parlamenti képviselők, a felsőoktatási intézmények vezetői mellett ott lesznek a civil szféra képviselői, valamint néhány sikeres vállalkozó is. „Örömmel tölt el a gondolat, hogy mindannyian együtt leszünk. Szeretném, ha többször is találkozhatnánk, hogy beszélgessünk a kihívásokról, amelyek Szlovákiát várják” – írta közleményében a márciusban megválasztott új államfő, aki a független Szlovákia negyedik elnöke lesz.

Hétfőn Pestre megy

Kiska hétfőn abszolválja első külföldi látogatását is: Áder János meghívására Budapestre megy, ahol a visegrádi (V4) országok államfői a német államfővel kiegészülve megemlékeznek az 1989-es magyarországi eseményekről – az 1956-os forradalom után kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratemetésének 25. évfordulójáról. Látogatást tesznek többek között a Terror Házában is.

További részletek a 2. oldalon. (vps, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?