<p>Pozsony. Még a héten megtudjuk, indul-e Fico a köztársasági elnöki posztért. Ha sok a jelölt, könnyebb dolga lesz a legerősebbnek, véli a politológus.</p>
Holnap kiderül, kit indít a Smer
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13872247754054_4.jpg.jpg?itok=Xpl00iT9)
ÖSSZEFOGLALÓ
Holnap délután ül össze a Smer elnöksége, hogy eldöntse, kit indít a kormánypárt a jövő évi államfőválasztáson. Hamarosan megtudhatjuk a választás pontos időpontját is, derült ki Pavol Paška nyilatkozatából. A parlament elnöke tegnap nem kívánta kommentálni a lehetőséget, hogy a kormányfő, vagyis Robert Fico lehet a Smer jelöltje. „Ez az ő döntése, és persze az elnökségé” – mondta Paška.
Ha túl sok az államfőjelölt, a helyzet a legerősebb jelöltnek kedvez – véli Michal Horský. A politológus szerint a köztársaságielnök-választás második fordulójában az erősebb jelölttel szemben nehezebben mozgósíthatók az első körben kihullottak szavazói. Mivel eddig egyik közvélemény-kutatás sem jelezte, hogy az elnökválasztás már az első fordulóban eldől, Horský szerint az a döntő, hány jelölt lesz az első körben. Szerinte a sok jelölt a pénzügyi válság jele, és arról is árulkodik, hogy nem kellőképpen fejlett a demokrácia. Eddig 13-an jelentették be, hogy indulnának a posztért.
Horský egyébként nem osztja azt a nézetet, hogy a több induló nagyobb részvételi arányt jelent. Éppen ellenkezőleg: mivel nincs egyszerű és világos kínálat, szerinte ez még negatívan is hathat a részvételre.
Ivan Gašparovič államfő második megbízatási időszaka 2014. június 15-én jár le, tehát ezen a napon lesz beiktatva az új elnök. Jelenleg 13 jelölt nevét ismerjük, de Szlovákia Kommunista Pártja is jelezte, állít jelöltet. (vps, SITA, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.