Hlina csak a középmezőnyben

Pozsony |

<p>Alojz Hlinát, a performanszairól és beszólásairól ismert független képviselőt is indítja választási listáján a KDH. A mozgalom holnap dönt a jelöltek helyezéséről, Hlina a SITA hírügynökség értesülései alapján csak a lista felében, a 70. hely körül lesz.&nbsp;</p>

Hlina 2012-ben az Egyszerű Emberek (OĽaNO) listáján indult, a 6. legtöbb karikát szerezte meg (20 183 voks), ilyen eredménnyel tavasszal is az első tízben lenne. Hlina a Polgárok (Občania) nevű mozgalmát is magával hozza, a platform vele együtt négy helyet kap a KDH listáján. A kereszténydemokraták volt elnöke, Pavol Hrušovský csak a 8. helyet kaphatja meg, mögötte a frakcióvezető Pavol Abrhan „kulloghat”. A 15–20. helyet fiatal, politikailag szűz, keresztény-konzervatív aktivisták kaphatnak, pl. a szeptemberi, kb. 70 ezer résztvevővel lezajlott pozsonyi Élet menetét szervező Marek Michalčík. Nem lesz a listán több jelenlegi képviselő, köztük az SDKÚ-ból tavaly átigazolt Jozef Mikuš sem. A Smerben is nagytakarítást tarthatnak, Pavol Paška mellett a topky.sk információi alapján Ján Richter szociális ügyi miniszter és a tisztséget korábban ellátó Viera Tomanová is hiányozhat. Utóbbit egyébként már 2012-ben parkolópályára állították, amikor nem kapott kormányzati tisztséget, s meg kellett elégednie az egyszerű parlamenti mandátummal. A Smer csak december elején dönt a lista összetételéről, háttér-információk alapján a Smer több „régi arca” is hiányozhat a jelöltek közül. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?