Hizsnyai: egész tanszékek csatlakoznak a sztrájkhoz

Pozsony |

<p>A Komenský Egyetem bölcsészkara volt az első, amely vállalta, hogy folytatja a közoktatásban dolgozó pedagógusok sztrájkját. Hizsnyai Tóth Ildikót, az egyetem magyar tanszékének oktatóját kérdeztük.</p>

Ön milyen hosszú ideig fog sztrájkolni?Addig tervezem a sztrájkot, amíg a bölcsészkar sztrájkolni fog, mert ez a kari szenátus döntése volt. A bölcsészkar vezetése hogyan viszonyul a sztrájkhoz?Úgy érzem, a vezetés szimpatizál, szolidarizál a sztrájkkal. A véleményt kétféle módon lehet kinyilvánítani: lehet sztrájkolni, vagy lehet támogatni a sztrájkot az ISU honlapján. Most kezdődött a nyári szemeszter, én azzal kezdtem, hogy bejöttem, és bejelentkeztem a sztrájkba. Az egyetemi oktatóknak vannak saját követeléseik is, vagy csak a közoktatásban dolgozók követeléseit támogatják?Ez egy staféta, mi átvettük a követeléseiket, hogy ők visszamehessenek tanítani, végezhessék a munkájukat. Semmit nem tettünk hozzá a követeléseikhez. Erről volt egy kis vita is, mert a felsőoktatásban is lenne miért sztrájkolni. De végül úgy döntöttünk, hogy csak szolidaritási sztrájkot hirdetünk. A diákok hogyan fogadták a sztrájkot?Akiknek ezt először bejelentettem, megtapsoltak. Más diákokkal beszélgetve szintén azt a visszajelzést kaptam, hogy egyetértenek. És nem azért, mert nem kell tanulni, hiszen bennük is van egy kis aggodalom. Akik most írják a diplomamunkájukat, elmondják, hogy milyen jó, hogy sztrájkol a tanárnő, de azért azt is hozzáteszik, hogy hogyan fogjuk mi leadni a diplomamunkát. A diákoknak is ugyanaz a dilemmájuk, mint a tanároknak, és szerintem azért könnyű visszahívni a tanárokat az utcáról, mert mindig megvan bennük az az alapstressz, hogy fel tudják-e készíteni a diákjaikat az érettségire, vagy befejezik-e a diplomamunkát. Hogyan néz ki a sztrájk? Elmaradnak az órák?Az órarend szerint bemegyünk az órákra, és tanítás helyett a diákokkal a sztrájkról beszélgetünk. Emellett többféle program lesz, ezen a héten minden nap lesz valamilyen rendezvény. Az oktatók körében milyen a hangulat? Mekkora a támogatottsága a sztrájknak?Múlt héten, amikor eldöntöttük, hogy sztrájk lesz, nagyon egyértelmű volt, hogy szinte mindenki sztrájkolni akar. Mintha nem is lett volna ellenzője. Most, amikor lépni kell, már kicsit bonyolultabb a helyzet. Most kezdődött a nyári szemeszter, és nehezíti az is, hogy nem egyszerre kezdődik mindenkinek az oktatás. Van, akinek csak csütörtökön lesz először órája. Ez nem olyan, mint egy középiskola, ahol a tanáriban mindig találkoznak a pedagógusok, tehát nincs pontos áttekintésem. Azt tudom, hogy a német tanszéken mindenki csatlakozott, még a svéd lektornő is. A pszichológia tanszék kollektíven jelentette be, hogy csatlakozik. Ezen a héten fokozatosan derül ki, hogy ki mindenki csatlakozik, ahogyan az órarend szerint el kellene kezdeniük a tanítást. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?