Hisztéria a munkahelyen

„A nők jogaiért küzdenék, de egyszer a kígyó természetű munkatársnőim miatt fogok kiborulni“ – kezdte barátnőm a beszélgetést, amikor egy nehéz munkanap után végre lehuppantunk egy puha kávéházi karosszékbe, hogy elemezzük dogainkat és megpróbáljunk új energiával feltöltődni a következő napokra.

Viola évek óta olyan pozícióban dolgozik, amelyben a főnöknőjétől felé áradó bizalom és elismerés ellentételezéseként a sors néhány olyan alkalmazottal áldotta meg, akik nem hajlandóak tudomásul venni, hogy létezik a cég vezetésével szembeni lojalitás és az alkalmazottak közötti kollegialitás. Számukra ezek valószínűleg üres fogalmak, melyeket gyakran hangoztatnak, de velük ellentétesen cselekszenek.

És itt hiábavaló minden megbeszélés, rábeszélés, helyreutasítás, intés. Különösen egy kolléganő jeleskedik abban, hogy a fenti fogalmakat és a munkamorált „egyéni módon“ értelmezze. Ügyes és hozzáértő munkaerő, csakhogy...

Bella (nevezzük így) reggelente általában fél órával hamarabb érkezik munkahelyére és jóval később távozik, mint a többiek, azt a látszatot keltve, hogy lelkiismeretes, mindent megtesz a cégért. Öltözete körömcipő, átlátszó blúz, mély kivágás, rövid szoknyácska, mely kiváló munkaeszköz az ilyesmire vevő férfiak körében, s úgy tűnik, ezzel előbbre jut feladatai végzése közben. Férfinek, nőnek hízeleg, kávét főz, segít, tanácsot ad, miközben megpróbálja kitudni magánéletük részleteit, hogy később felhasználhassa ellenük.

Bellát nem zavarja, ha nem készül el időben egy feladattal, jó beszélőkével rendelkezik, s azonnal másra hárítja a felelősséget. Szítja az ellentéteket, az irigységet, lejáratja, akit tud, főnökeit sem kímélve.

Eme tulajdonságait azonban csak hosszabb idő után veszi észre az ember, mert kívülről úgy látszik, mint aki igyekvő, becsületes, segítőkész.

Egyedi esetként nem okozna gondot, hisz rövid úton eltanácsolhatnák őt a cégtől. Az üzletfeleket viszont olyan hálóba fonta hasonszőrű kollégáival és kolléganőivel együtt, hogy nehéz kibogozni a szálakat, és rendet teremteni a viszonyok között. Főként ha befolyásos támogatója kilátásba helyezte, hogy Bella elbocsátása esetén megvonja a bizalmat a vállalattól, amely nem engedheti meg magának, hogy egyik legfontosabb üzleti partnerét elveszítse, s így hírneve szenvedjen csorbát.

Barátnőm számára tehát marad a harc, amely fölöslegesnek és kimerítőnek tűnik. Sajnos gyakoribb, hogy nőket kell elmarasztalnunk az ilyen viselkedés miatt. A nők között ugyanis általában nem létezik az az összetartás és szolidaritás, ami a férfiak között. Vajon miért?

Talán a neveltetés az oka? Az egymással ellentétes elvárások? Vagy az az elképzelés, hogy egy nő csak ilyen módszerekkel tud előrejutni?

Jó lenne tudni a választ. És jó lenne megértetni a nőkkel, hogy lehetnek egyszerre nők és emberek is. Nem kell ezért sem alázatosnak, sem visszahúzódónak lenniük.

Megoldást sajnos nem tudok javasolni Viola barátnőmnek, mert a munkáját szereti, a cég vezetése elégedett vele. Miért mondana fel egy értéktelen ember miatt? Most azon gondolkodik, hogyan változtasson az alkalmazottai közötti munkamegosztáson úgy, hogy kedves Bellánk a legkevesebb kárt tehesse az emberekben és a cég hírnevében.