Híd: az MKP nem áll ki a magyar–magyar összefogás mellett

bugár menyhárt
Pozsony |

A Híd és az MKP a sajtóban üzenget egymásnak. A Híd szerdai nyilatkozatában azt írja, az MKP nem áll ki a magyar-magyar összefogás mellett, mert az MKP ellenzéki államfőjelölt támogatására szólított fel, de nevet nem mond.

 

„A magyar jelölt helyett újra olyan jelöltek mögé állt be (az MKP, szerk), akiknek közük sincs a kisebbségi jogok védelméhez” – olvasható Bugár Béla pártjának írásos nyilatkozatában.

A Híd szerint az MKP a „maréknyi” szavazatukat sem tudta pártérdekeket mellőzve felkínálni. Menyhárt József pártja a Híd szerint olyan jelölt támogatása mellett döntött, aki még szóban sem vállalta fel a szlovákiai magyarok érdekképviseletét. Bugárék ugyancsak kifogásolják, hogy míg öt évvel ezelőtt, az előző államfőválasztásokkor az MKP azt hangoztatta, hogy magyar csak magyarra szavazhat, ezt az elvet most elengedték. Akkor az MKP Bárdos Gyulát, a párt elnökségi tagját, a CSEMADOK elnökét indította a posztért.

A Híd szerint a köztársaságielnök-jelöltek között jelenleg csak Bugár Béla az, aki megfelelően tudja képviselni a kisebbségeket, érvényesíteni tudja a nemzetiségi kisebbségek jogait.

„A nemzeti közösségek érdekeit a többségi nemzet érdekeivel egyenértékűnek tartja, mert felismerte, hogy eredményeket a kisebbségi jogok terén csakis a többségi nemzettel folytatott konstruktív párbeszéddel és együttműködéssel lehet elérni” – írja közleményében a párt Bugárról.

A Híd a nyilatkozatában egy keddi MKP közleményre reagált, amelyben Menyhárték arra biztatják a választópolgárokat, hogy olyan jelöltet támogassanak, „aki nem a jelenlegi kormánypártokat, illetve a szélsőséges nézeteket képviseli”. Konkrét jelöltet azonban nem neveznek meg.

A kérdésben megkerestük az MKP-t is. A pártigazgató, Kocur László elmondta, a korábban kiadott elnökségi nyilatkozaton túl nem kívánják kommentálni az ügyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?