Híd: A Híd elnökségének állásfoglalása Szlovákia és az EU kapcsolatáról

<p>A Híd mély aggodalommal figyeli, hogy a menekültkrízis kapcsán a szlovákiai politikai színtér jelentős része odáig jutott, hogy az Európai Unióra már mintha ellenségként tekintene - áll a párt hozzánk eljuttatott sajtóközleményében.<br />&nbsp;</p>

Mindeközben azonban úgy a józan ész, mint a kihívások, amivel szembe kell néznünk – úgy mint a növekvő nemzetközi feszültség, a természeti erőforrásokért folytatott harc, a regionális háborúk és a velük összefüggő népvándorlások, a globális terrorizmus illetve a hatalmas méreteket öltő nemzetközi adóelkerülés – szorosabb együttműködésre kényszeríti az európai országokat. Egyedül ugyanis ezekkel a globális kihívásokkal egyikünk sem tud szembenézni.
Ahogy több másik közép-európai ország, Szlovákia is konfliktusba került az EU többi tagállamával, aminek legfőbb oka, hogy ezek az országok másképpen gondolnak európai hovatartozásukra.  Míg a nyugat-európai országokban több évtized során alakultak ki a társadalmi szolidaritás és nyitottság jelenlegi formái, Szlovákia az európai értékeket csak később sajátította el, és még most sem mindig azonosul velük.
Fontos emlékeznünk arra a tényre is, hogy Szlovákia szabad akaratából csatlakozott az EU-hoz, az állampolgárok többségének akarata által, egyben az ország civilizációs hovatartozásának rögzüléseként is. A polgárok tudatosították, hogy az emberek és az árucikkek szabad mozgása, illetve a közös pénznem olyan értékek, amelyekre érdemes felépítenünk közös jövőnket. Éppen ezért felfoghatatlan számunkra, hogy az EU-s Miniszterek Tanácsának egyetlen döntése okán idehaza néhányan máris az EU-ból való kilépésről, az EU diktátumairól, brüsszeli ellenségekről és hasonlókról értekeznek.
A fenti hangok nagyon veszélyesek, rontanak nemzetközi megítélésünkön, de növekedési potenciálunkon is. Közös európai értékeinket nem dobhatjuk sutba egy hisztérikus, populista reakció kedvéért, mert ezek fontossága sokkal nagyobb, mint a mostani reakciókat kiváltó ügyé. A mi feladatunk az, hogy lehetőség szerint hozzájáruljunk Európa helyzetének stabilizálódásához. Akkor kellene hallatni a hangunkat, amikor arról van szó, hogy Európa hogyan kerülhet ki erősebben a jelenlegi humanitárius válságból, nem pedig akkor, amikor Európa leépítéséről van szó.
Amikor Európáról beszélünk, akkor saját magunkról is beszélünk. Ugyanis európaiak vagyunk és képesek vagyunk arra is, hogy közösen gondoljuk tovább Európát, nem csak arra, hogy sértődötten a periférián maradjunk. A Híd Szlovákia jövőjét továbbra is egy közös Európában képzeli el.
Éppen ezért felszólalunk a józan gondolkodás és a józan lépések mellett. Felszólítjuk az érintetteket a Szlovákiát Európától elválasztani próbáló retorikájuk és cselekedeteik megváltoztatására. Felszólítjuk a kormányt és a miniszterelnököt, hogy álljanak el az Európai Tanács döntését érvényteleníteni próbáló óvásuktól, amely egész biztosan rontani fog Szlovákia megítélésén partnerei szemében.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?