Helyenként drága lehet az „ingyenes oktatás”

Pozsony/Dunaszerdahely |

<p>Szlovákiában az oktatás ingyenes az állami iskolákban, ennek ellenére a szülők néha úgy érzik, egyre több költség hárul rájuk. Az iskolák fenntartói – a megyei és a helyi önkormányzatok – különféle összegeket kérnek a szülőktől, például a gyerekek étkeztetésével kapcsolatban.</p>

Komáromban ingyen van, Rimaszombatban 10 cent, Dunaszerdahelyen havi 6 euró. A diákok étkeztetésével kapcsolatos, ún. konyhaműködtetési hozzájárulást az iskolák fenntartói kérheti a szülőktől. Dunaszerdahelyen idén júniusban döntötte el a képviselő-testület, hogy szeptembertől beszedi a szülőktől ezt a pluszdíjat. Az általános érvényű rendelet értelmében ez havi 6 euró diákonként. Azok a szülők, akiknek több gyereke is látogatja az iskolát, vagy szociálisan hátrányos helyzetűek, gyerekenként 3 eurót fizetnek. Az újítás az összes dunaszerdahelyi iskolát érinti. A 6 euró aránytalanul nagy összeg, véli egy szülő, aki megkereste lapunkat ez ügyben. A komáromi önkormányzat a helyi iskolák diákjaitól az ebéd árán felül nem kér pénzt. Rimaszombatban ugyan tavasszal elfogadtak egy, a dunaszerdahelyihez hasonló rendeletet, viszont a konyhaműködtetési hozzájárulás havi 10 cent, és az ebéd ára foglalja magába.

A dunaszerdahelyi városvezetés álláspontjának ismertetése céljából tegnap megkérdeztük A. Szabó László alpolgármestert, aki Molnár Tímeához, a közoktatási főosztály vezetőjéhez irányított minket. Őt nem sikerült elérnünk.

A napközikhez hasonlóan az iskolai étkezdék is a város hatáskörébe tartoznak, emlékeztet Masszi János, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója. „A szülőknek soknak tűnhet a 6 euró, de a másik felet is meg lehet érteni. Erre a célra az állam nem ad pénzt, a város anyagi forrásai pedig végesek, csökkennek az adóbevételek is, gondolom ez motiválta őket” – jegyezte meg az igazgató.

Agyerekek szülei a közoktatási törvény értelmében kötelesek hozzájárulni a fentihez hasonló költségekhez, szögezi le az oktatásügyi minisztérium. „A konyha üzemeltetésével kapcsolatos költségekről a fenntartó, vagyis az önkormányzat dönt” – magyarázta lapunk kérdésére Michal Kaliňák, a tárca szóvivője. Hozzátette, mivel az oktatás Szlovákiában ingyenes, a tanítással kapcsolatban az iskola nem kérhet pénzt a szülőktől.

A további iskolai kiadásokról az Új Szó szerdai nyomtatott kiadásában olvashatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?