Helybenhagyta a bíróság a Marek Para elleni vádirat elutasítását

Marek Para

Marek Para vádlott ügyét visszautalták az előkészítő eljárás szakaszába. A Legfelsőbb Bíróság kedden elutasította a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze által benyújtott panaszt, amelyet a Speciális Büntetőbíróságnak (ŠTS) a vádirat elutasításáról szóló végzése ellen adott be.

A döntést súlyos eljárási hibákkal, különösen a védelemhez való jog megsértésének megállapításával indokolta a bíróság – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Veronika Marková, a Legfelsőbb Bíróság sajtóosztályának munkatársa.

A Speciális Büntetőbíróság határozata ellen nyújtottak be panaszt, amelyben elutasították az M. P. ellen benyújtott vádiratot, és súlyos eljárási hibákra, különösen a védelemhez való jog sérülésére hivatkozva visszautalták az ügyet az ügyésznek az előkészítő eljárásra

– mondta Marková.

A Marek Para elleni vádiratot tavaly szeptemberben nyújtották be a Speciális Büntetőbíróságra bűnszervezet létrehozásának és támogatásának bűntette miatt. Az egyesbíró 2022. november 30-án elutasította a vádiratot.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) tavaly áprilisban indított büntetőeljárást az ügyvéd ellen, azzal a gyanúval, hogy köze volt Vasiľ Špirko, a Speciális Ügyészség ügyésze kriminalizálásához. A vádemelés után Marek Para közel két hónapig előzetes letartóztatásban volt – a Kajafás rendőrségi akció keretében vették őrizetbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?