Heger: Továbbra is segítenünk kell Ukrajnát, ez Szlovákia biztonságának záloga

Heger Zelenszkij

Tovább kell segíteni Ukrajnát, ez nemzeti és biztonsági szempontból is Szlovákia érdeke – jelentette ki Eduard Heger (OĽANO) megbízott miniszterelnök az orosz agresszió kitörésének évfordulója kapcsán. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna nemcsak szuverenitását és területi integritását védi, hanem Szlovákia értékeit és biztonságát is.

Heger szerint a humanitárius segítségnyújtás fontos, de nem elég. Rámutatott, hogy katonai segítség nélkül Ukrajna elesne, és akkor Oroszország lenne Szlovákia közvetlen szomszédja. „Kelet-Szlovákia lenne a határ, két világ közötti ütközőzóna, ami a gazdaság hanyatlásához vezetne, és nem utolsósorban ahhoz, hogy a védelmi erőknek állandóan jelen kellene lenniük az országban" - mondta Heger.

 Megköszönte Szlovákia lakosságának az eddigi segítséget, amit az ukránoknak nyújtottak, valamint azt, hogy „kezdettől fogva a történelem jó oldalán áll”. A kormányfő szerint a háború megmutatta, ki a szövetségesünk és a partnerünk. „A nyugati világ egységesen kiáll Ukrajna és közös értékeink, a demokrácia és a szabadság mellett" – mondta a miniszterelnök, és hozzátette, Szlovákia támogatja Ukrajnának az Európai Unióba való integrációra irányuló törekvéseit.

Roman Mikulec (OĽANO) megbízott belügyminiszter ismételten elítélte az Ukrajnát ért támadást. Köszönetet mondott a minisztérium munkatársainak, akik a kezdetektől fogva mindent megtettek az ukrán menekültek megsegítéséért. Kiemelte a lakosság szolidaritását, valamint a civil és a nonprofit szervezetek segítségét. Mikulec szerint Szlovákia nagy előrelépést tett a válságkezelés terén. „Nemcsak az Ukrajnából érkező esetleges újabb menekültáradatra állunk készen, hanem arra is, hogy Szlovákia lakosainak segítsünk, és nemcsak a belügyminisztérium, hanem más tárcák is" - zárta Mikulec.

Jaroslav Naď (OĽANO) megbízott védelmi miniszter szerint az ukrajnai háború új korszakot nyitott a dezinformáció terén. A kritikus gondolkodás és az információk ellenőrzésének szükségességét hangsúlyozta. Szerinte fel kell készülni az eszkalációra, és arra, hogy egyesek erőfeszítéseket tesznek rá, hogy szétzilálják a társadalmat és aláássák a Nyugat egységét. „Hosszú távon várhatóan konfrontatív lesz Oroszország politikája és hozzánk való viszonya. Szlovákia azonban eltökélt, kitart Ukrajna támogatása mellett, és tovább küzd a társadalom értékrendjéért, valamint a szabadság, a demokrácia elbizonytalanítására irányuló törekvések ellen" – mondta a védelmi tárca vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?