Heger nem ért egyet az ingyenebéddel, fedezet nélküli kiadásról beszél

Eduard Heger

Eduard Heger (OĽaNO) ügyvezető miniszterelnök nem ért egyet az ingyenebéd újbóli bevezetésével. A megoldást nem tartja megfelelőnek, a legnagyobb problémát mégis az jelenti, hogy az elfogadott költségvetésben nincs rá fedezet.

„Nem tudtam egyetérteni egy olyan intézkedéssel, amely növeli a kiadásokat, és nincs biztosítva arra anyagi fedezet” – figyelmeztetett Heger, akit ideiglenesen a pénzügyi tárca vezetésével bízták meg. 

Mint mondta, a koalíció az elmúlt időszakban elfogadott intézkedéseivel növelte a családok jövedelmét. „Ha a parlament most azzal áll elő, hogy még magasabb kiadásokkal kell számolnia a költségvetésnek, azt mondom, jó, de megoldás is kell mellé, hogy forrást találjunk rá” – mondta.

A kérdésre, hogy miként tekint arra, hogy az OĽaNO elnöke, Igor Matovič is támogatta az ingyenebéd újbóli bevezetését, Heger azt válaszolta, „nem vagyunk a kommunizmusban, hogy mindannyian ugyanazt mondjuk és gondoljuk”. Mindenekelőtt azonban a Sme rodina válaszát várja. „Ez az ő javaslatuk volt, fontos, hogy a Sme rodina előálljon, és elmondja, miből fedezzük majd” – jelentette ki. Hozzátette, erről a koalíciós partnereivel is tárgyal majd.

Azzal viszont nem ért egyet, hogy a megnövekedett kiadásokat a bankadóból származó nyereségből finanszírozzák, az ilyen adót a korábbi memorandum megsértésének látná, amelyet a kormány a bankokkal kötött .„Egymilliárdot kaptunk érte Szlovákia fejlesztésére, egy részét már fel is használtuk. Aláírtam a memorandumot, így nem tudok hozzájárulni a bankilleték bevezetéséhez” – szögezte le. Ennek ellenére beismerte, ha a javaslatot a parlament megszavazza, a döntést el kell fogadnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?