Heger: A mečiari amnesztiák ügyében közelebb jutottunk az igazsághoz

Eduard Heger

Az ifj. Michal Kováč elrablásával kapcsolatos mečiari amnesztiák ügyében közelebb jutottunk az igazsághoz. Ezt a közösségi hálón írta Eduard Heger (OĽANO) kormányfő, reagálva az EU Bírósága csütörtöki döntésére.

"Ismét közelebb jutottunk az igazságszolgáltatásunkon ejtett sebek begyógyításához. Ez fontos hír az országunk számára, mert azt jelenti, hogy lehetővé válik a múlt hibáinak kivizsgálása. Tartozunk ennyivel a társadalomnak és a meggyilkolt Róbert Remiáš emlékének is" - hangsúlyozta Heger, hozzátéve: az EU Bírósága döntése értelmében folytatódhat a büntetőeljárás ifj. Michal Kováč elrablása ügyében, és európai elfogatóparancs is kiadható.

Az EU bírósága csütörtökön úgy határozott, hogy a "ne bis in idem" elve (senki nem büntethető kétszer ugyanazon bűncselekményért) nem akadályozza meg, hogy európai elfogatóparancsot adjanak ki a Michal Kováč volt szlovák elnök fiának elrablásával vádolt személyek ellen. Az ügyben a Pozsony (Bratislava) III Járási Bíróság fordult az EU Bíróságához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?