V. KRASZNICA MELITTAKomárom. Žák Malina Hedvig és Roman Kvasnica kapta idén a Civil Társadalom Fejlesztéséért díjat; az elismerést a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának komáromi országos konferenciáján adták át.
Hedvig és Kvasnica kapta az idei Civil-díjat
V. KRASZNICA MELITTA
Komárom. Žák Malina Hedvig és Roman Kvasnica kapta idén a Civil Társadalom Fejlesztéséért díjat; az elismerést a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának komáromi országos konferenciáján adták át. Žák Malina Hedvig emberi jogaiért és igazáért való kiállásáért, töretlen erkölcsi tartásáért és az igazságosságba vetett megingathatatlan hitéért kapta az elismerést, Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje pedig többéves kitartó jogérvényesítő munkájáért, Hedvig méltó jogi képviseletéért, valamint az emberi és kisebbségi jogok melletti önzetlen kiállásáért.
A díjazottakat Vrabec Mária, lapunk munkatársa, a Hedvig című könyv szerzője méltatta. „A két díjazott mindannyiunknak példát mutat polgári öntudatból és emberi tisztességből” – mondta. Bár úgy tűnhet, Hedvignek tehetetlenül kell tűrnie az őt ért támadásokat – amelyek közül a hat évvel ezelőtti bántalmazása volt talán a legkönnyebben feldolgozható, hiszen később ország-világ előtt hazugsággal vádolták és máig folyamatosan gyalázzák –, valójában az ellene szövetkezők tehetetlenek. „Ha nem volnának azok, megtörték volna már 2006 szeptemberében, és nem tartanának ott, hogy azóta sem tudtak bizonyítékot felhozni ellene” – hangsúlyozta Vrabec Mária. „Ha volt ebben az egész borzalmas történetben valami jó, akkor az Kvasnica doktor kiállása, mert nemcsak Hedvig mellett állt ki, hanem mindannyiunk mellett. Nélküle Hedvig ügye csak a magyarok ügye maradt volna. Ő volt az, aki felnyitotta a többségi társadalom szemét, hogy megértse: itt nem az áldozat nemzetisége a lényeg, hanem az, hogy a hatalom egy védtelen állampolgárt bántalmaz” – tette hozzá. Žák Malina Hedvig az elismerést megköszönve kiemelte, ez a nap azért is különleges számára, mert ez az első olyan elismerés, amelyet szlovákiai magyaroktól, az övéitől kap. Roman Kvasnica személyesen nem tudott jelen lenni a díjátadón, ezért videóüzenetben mondott érte köszönetet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.