<p>Nehéz nap vár a fővárosra, hiszen azon túl, hogy ma tartják a belvárosban a közkedvelt koronázási ünnepségeket és egy nemzetközi kerékpárversenyt, Pozsony-Óváros engedélyezett egy neonáci felvonulást és ennek ellentüntetését is. </p>
Hatezer neonáci érkezhet ma a fővárosba
Pozsony |
Azt, hogy hogyan akarják távol tartani a bőrfejűeket a többi rendezvénytől, a rendőrség nem akarja elárulni. A neonácik hivatalosan Európai Unió ellenes tüntetést hívtak össze, ám az akciót ugyanazok szervezik, akik a tavalyi, zavargásokba torkolló szélsőséges megmozdulást. A bőrfejűek délután háromkor találkoznak a pozsonyi fő vasútállomáson, onnan vonulnak a kormányhivatal előtti Szabadság térre, a tüntetés hivatalosan 17 órakor ér véget. Kotlebával vagy nélküle Tavaly is a hivatalos program végeztével kezdődtek a problémák, a bőrfejűek kisebb csoportokba verődve szétszéledtek a belvárosban, majd megtámadtak egy arab családot, illetve a nemzetközi kerékpárverseny résztvevőit. Az azóta már parlamenti képviselővé választott Milan Mazurek (ĽSNS) azt kiabálta, „Ba…m az Allahotokat”. Akkor 140 személyt tartóztattak le. A ĽSNS parlamenti párt képviselői idén is készülnek a neonácik felvonulására, a párt vezetője, Marian Kotleba beszédet akar mondani, ám információink szerint a szervezők ezt nem fogják megengedni. Az akció hátterében sokkal radikálisabb csoportok állnak, amelyek elhatárolódnak Kotlebától. Az állomásra körülbelül 6000 neonáci érkezését várják nemcsak Szlovákiából, hanem Magyarországról, Lengyelországból és Csehországból is. Mária Terézia koronázása A rendőrség állítja, idén jobban felkészült, ám részleteket most sem akar elárulni. „Nem mondhatom meg, hány rendőr lesz az utcákon” – nyilatkozta Peter Pleva, a pozsonyi városi rendőrség szóvivője azzal, hogy egyelőre komolyabb útlezárásokat nem terveznek. „Az aktuális események szerint fogunk reagálni, minden eshetőségre felkészültünk” – fűzte hozzá a szóvivő. Tatiana Kurucová pozsonyi kerületi rendőrszóvivő tegnap felszólította a belváros lakóit, illetve a látogatókat, hogy a megszokottnál jobban vigyázzanak értéktárgyaikra, tulajdonukra. „Azt ajánljuk, hogy az autókat mélygarázsokban vagy más városrészekben parkolják le” – nyilatkozta lapunknak Kurucová. A koronázási ünnepségek szervezői is állítják, többször konzultáltak a rendőrséggel, s meggyőződésük, hogy sikerül elkerülni a zavargásokat. „Részleteket a rendőrség kérésére nem árulhatunk el. Szerintem minden jól fog menni” – mondta a szervezők egyike, Miroslav Vetrík. A koronázási ünnepségek már évek óta a főváros legközkedveltebb rendezvényei közé tartoznak. Idén Mária Terézia koronázására fognak emlékezni, a szertartáson és a későbbi meneten 200 korabeli kosztümbe öltözött színész vesz részt. „Figyelmeztettem a résztvevőket, hogy nem lehet kizárni az atrocitásokat a neonácikkal, ám emiatt senki sem mondta vissza a szereplést. Nem lehet mást, csak becsülni ezt a hozzáállást” – fűzte hozzá Vetrík. Radovan Bránik, a hazai radikálisok szerveződését figyelő szakértő meggyőződése, hogy bár a fővárosban feszült lesz a helyzet, a szélsőségesek minden eddiginél jobban fogják kerülni az agresszív megnyilvánulásokat. „Az a céljuk, hogy a lehető legnagyobb teret kapják a médiában, a lehető legtöbb ember észrevegye őket, de nem akarnak zavargásokat. Ez biztos. Kisebb konfliktusok lehetnek, de az embereknek szerintem ettől nem kell félniük” – mondta lapunknak Bránik. Nácik ellen A szélsőségesek tavaly a City Downhill World Tour 2015 nemzetközi kerékpárversenyt szakították félbe, az egyik versenyző előtt törtek be a kijelölt pályára, s néhány embert megvertek. A versenyt félbeszakították, majd törölték. Most ugyanazon a helyen fognak kerekezni, a pozsonyi várból indulnak, a cél a pozsonyi Halpiac téren lesz. Akinek egyébként még ez sem lenne elég, az csatlakozhat a fővárosi Sznf téren zajló, szélsőséges szervezetek ellenes tüntetésre, amelyet a Pozsony Nácik Nélkül kezdeményezés szervez. Ez a tüntetés délután három órakor kezdődik, a későbbre tervezett menet pontos útvonalát csak a helyszínen fogják elárulni. A szervező Robert Mihály szerint nem az a céljuk, hogy összetűzésbe keveredjenek a nácikkal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.