Határtalanul

Talán az első emlékeink a vásárból vannak. Igen, a Simon-Júda vásárokból. A tökmagot és burciákot, vagy murciákot (mi itt murcinak mondjuk) áruló borosgazdák, és a dülöngélő vendégeik, akiknek rekordidő alatt sikerült elveszteniük egyensúlyérzéküket a becsapós, zavaros-szürke színű, édeskés létől. A rengeteg árusítóhely, melynek zömében 5-6 sátranként ismétlődve ugyanazt árulják. Régebben ilyenkor mindig a komp mellett egy kishajó is vitte folyamatosan az utasokat. A hatalmas tömeg a vásárban, a kompnál! A cipős korszak! Amikor a kukán ott maradtak a régi lábbelik, mert a vámosok nem engedték áthozni. Az emberek pedig az öreg, rossz cipőikben jöttek át, majd otthagyták a szemetesek tetején az elnyűtt, kitaposott csukákat, az új pedig a vásár porában hamar viseltesnek látszott, azt már nem vették le a lábukról a szlovák vámosok. Közös nyomorúságunkat próbálták megnehezíteni ezzel, de a kisemberek apró örömét így már nem tudták elvenni. Jó vásárt csináltunk, jó hangulatban indultunk vissza Magyarországra lábukon az új cipővel, most már nyugodtan guríthattuk le a maradék pénzből a söröket! Az utolsó koronák a komp melletti faház büfében vándoroltak be a gyomrokba, persze előtte nápolyira, csokoládéra, sörre kellett cserélni a pultnál.

Legutóbb ugyan még a cukrot és sört kutatták a csomagtartókban a fináncok ? nem lehet áthozni Szlovákiából, csak korlátozott mennyiségben ?, de hát pont ez a két árucikk sokkal olcsóbb itt, mint Magyarországon! Mostanra ez a dolog is lecsillapodott. A vámosok, de már a határőrök is sokszor csak intenek. Szemükkel átfutják az útlevelet, van úgy, hogy nem is pecsételnek még a szlovák oldalon sem! Újabban, ha már 8-10 autó öszszegyűlik, megnyitják a második sávot is!

Régebbi sérelmekre, felforgatott nejlonszatyrokra, a rizstilalomra már alig emlékszünk, halványodnak a régi, rossz emlékek. Talán egy éve történt, hogy megbüntetett a szlovák határőr, mert sietségemben szabálytalanul kanyarodtam a híd felé. Azóta tudom, hogy egyben rendőrök is a szlovák határőrök. Mostanra mintha beletörődtek volna a megváltoztathatatlanba, ez a két szomszéd ország egy nagy közösség része lesz, és nem lesz már itt szükség se határra, se határőrre. A rendszerváltás is sokat segített az ellenőrzés hangvételén, de valahogy mégis mindig örülök, ha gyorsan túljutok az ellenőrzési procedúrán. Zavar, pedig lehet, hogy csak pusztán udvariasan érdeklődnek: Hová megy? És legszívesebben azt mondanám: Semmi köze hozzá! Ahová akarok! Amerre az út kanyarog! De inkább nyelek egyet, és ezt mondom: Csak ide Párkányba!