Háromszor, és elég részegen

Pozsony |

<p>Jóval szigorúbb büntetések lépnek életbe a közúti közlekedésben november 1-jétől. A súlyos kihágást elkövető sofőrtől örökre elvehetik a jogosítványt, és a közúti balesetek okozóival szemben is bevezetik a háromszor, és elég elvet. A hatóságok bíznak benne, hogy a szigorításokkal sikerül visszaszorítani a tragikus kimenetelű balesetek számát.</p>

Halálos balesetnél a bíróság örökre elveheti a jogosítványt, teljesen mindegy, hogy a sofőr vétlen volt a balesetben, vagy sem, és ivott-e, mielőtt volán mögé ült. Ugyanezért a fiatalkorú sofőrnek 5–15 évre vonhatják be a jogosítványát – az új törvény szerint már 17 éves kortól volán mögé lehet ülni, igaz, csak felnőtt, legkevesebb 10 éves tapasztalattal rendelkező sofőr felügyelete mellett. Az is örökre elbúcsúzhat a jogosítványától, aki öt éven belül háromszor okoz közúti balesetet. Az ittas vezetésnél is hatályba lép a háromszor és elég elve, amit Daniel Lipšic jelenlegi belügyminiszter még igazságügyi miniszterként, a második Dzurinda-kormány idején vezetett be a büntetőjogban. A rendelet nemcsak az alkohol-, hanem a kábítószer-fogyasztásra is vonatkozik.

Újdonság az is, hogy ha valaki nem hajlandó alávetni magát az alkoholtesztnek, akkor orvosi kivizsgálásra viszik a rendőrök, melynek eredményeit az orvos továbbítja a hatóságoknak. Az alkoholfüggők addig nem kapják vissza jogosítványukat, amíg nem vesznek részt elvonókúrán. Ittas vezetés miatt már egy évre is rács mögé kerülhet a sofőr, még akkor is, ha nem követett el semmilyen kihágást – elég, ha közúti ellenőrzés során egy ezreléknél többet mutat az alkoholszonda.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?