Három igen, egy nem

Pozsony. Pavol Hrušovský házelnök beterjesztette a parlamentbe az európai uniós csatlakozással összefüggő alkotmánymódosítás tervezetét. Az indítványt egyelőre csak három koalíciós párt, a KDH az MKP és az ANO támogatja.

Pozsony. Pavol Hrušovský házelnök beterjesztette a parlamentbe az európai uniós csatlakozással összefüggő alkotmánymódosítás tervezetét. Az indítványt egyelőre csak három koalíciós párt, a KDH az MKP és az ANO támogatja. Az SDKÚ nem ért egyet azzal a résszel, mely szerint a parlament megszabhatná a kormány mozgásterét az unió szerveiben folyó tárgyalások és szavazások során. „A parlament bizonyos kérdésekben meghatározhatná a kormány és az egyes miniszterek mandátumát a tárgyalások során – tájékoztatta lapunkat Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. – Az adott miniszter ugyan túlléphet a meghatározott feltételeken, de ebben az esetben ezt meg kell indokolnia a parlament előtt.” Az SDKÚ enyhébb megfogalmazást szeretne elérni, javaslata szerint a parlament csak ajánlást fogalmazhatna meg, melynek tiszteletben tartása nem lenne kötelező. Az ellenzéki pártok közül a HZDS és a Smer csak akkor hajlandó elfogadni a tervezetet, ha kiegészül a parlamenti vizsgálóbizottságokról szóló résszel. A módosítás szól az európai parlamenti képviselők összeférhetetlenségéről is: nem tölthetnének be magas állami tisztséget, nem lehetnének képviselők a nemzeti parlamentben. Bárdos szerint az alkotmánymódosítás elfogadása nem feltétele az uniós csatlakozásnak, az alaptörvény a jelenlegi formájában azonban nem rendelkezik bizonyos, a csatlakozásunkból adódó, az egyes alkotmányos testületekre vonatkozó új feladatokról. „Az állampolgárok például nem tudnának panasszal élni az európai parlamenti választások eredményével kapcsolatban, az Alkotmánybíróságnak ugyanis nem feladata ezek kivizsgálása” – mondta Bárdos. Elképzelhető, hogy a módosítás korlátozni fogja a mentelmi jogot is. A tervezet tárgyalását januárban kezdi meg a parlament. (lpj, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?