Három éve támadták meg Hedviget – ma is ő a vádlott

Nyitra |

<p>Ma van három éve, hogy a nyitrai nyírfaligetben megverték Malina Hedviget. Támadói azóta is ismeretlenek. A vád, amelyet ellene emeltek hamis tanúzás miatt, továbbra is érvényben van, holott a hatóságok máig nem indokolták meg, miben nem mondott igazat.</p>

Két éve a főügyészség indított vizsgálatot, az „eredményhirdetés” időpontját többször is bejelentették, de arra hivatkozva, hogy az orvos szakértői vélemény még nem készült el, mindig elhalasztották. A támadás óta eltelt idő egyetlen „hozadéka”, hogy még 2006-ban a szlovák politikusok azt állították, Hedviget nem verték meg, az egészet csak kitalálta, 2007 nyarán az országosrendőrfőkapitány márbeismerte: a lányt megverték, csak nem úgy, ahogy elmondta. Hogy miképp, az azóta sem derült ki – vélhetően azért, mert a bűncselekményt követően a rendőrség nem végezte el azt, amit el kellett volna végeznie. A nyomok rögzítése, a tanúk kihallgatása és a gyanúsítható személyek ellenőrzése helyett a látszólag Hedvig ellen szóló részletekre összpontosítottak, és féligazságokat vagy nyilvánvaló hazugságokat mutattak be bizonyítékként. 2007 szeptemberében Dobroslav Trnka főügyész beismerte, hogy a rendőrség és az ügyészség is hibázott, és – úgymond – a hibák kiküszöbölésére különleges vizsgálócsoportot hozott létre. Ez a csoport újra kihallgatta a nyomozókat, a Hedviget ellátó orvosokat, és azokat a személyeket – Róbert Bencit és Marcel Grzybet – akik feltűnően hasonlítanak a támadókról készült fantomképekre. Mindketten beismerték, hogy szélsőséges csoportosulások tagjai, de azt tagadták, hogy Hedvig megtámadásához közük lenne, és a főügyész szerint őket igazolta a tavaly év végén elvégzett hazugságvizsgálat is.

További részletek az Új Szó keddi nyomtatott kiadásában.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?