Harmadik hete tart az egyetemi sztrájk

Pozsony |

<p>A sztrájkoló pedagógusok ma tartják a hazai <a href="https://www.facebook.com/events/1113419232010511/">oktatásügy szimbolikus temetését</a>, a tiltakozáshullám nem csillapodik, egyre több oktató regisztrál a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezésének oldalán.&nbsp;</p>

Harmadik hete tart a felsőoktatási intézmények oktatóinak és tudományos dolgozóinak határozatlan idejű sztrájkja, melyhez eddig 20 felsőoktatási intézmény 571 munkatársa csatlakozott. A tiltakozók száma folyamatosan nő. Juraj Halas az Egyetemi Oktatók Kezdeményezésének (IVU) nevében elmondta, hogy a tiltakozás alatt több mint 50 különböző kísérő rendezvényt – előadást, kerekasztalbeszélgetéseket és tüntetést – szerveztek.

Hasonló szellemben folytatják a sztrájkot, a tiltakozó oktatók olyan közép- és alapiskolákban tartanak előadásokat, melyek januárban szintén csatlakoztak a pedagógussztrájkhoz. „A politikai elit tehetetlenségével és könnyelműségével mély agóniába juttatta a hazai oktatásügyet” – állítja Halas. Ma délután megtartják a hazai oktatásügy temetését, melyet a főváros utcáin végigvonuló gyászmenet előz meg. 

A diákok is folytatják a tiltakozást, ők minden délben az órákról az iskolaépületek előtt gyülekezve fejezik ki szolidaritásukat oktatóikkal. 

„Szerdán az akadémiai közeg szabadságáért tüntetünk az eperjesi egyetem előtt. Válaszlépés ez az egyetem rektorának rendeletére, Peter Kónya ugyanis megtiltotta, hogy a tiltakozó oktatók az egyetem területén a sztrájkkal kapcsolatos rendezvényeket szervezzenek” – magyarázta Juraj Halas. Csütörtökön a pedagógusok, a szülők, az egyetemi diákok és a diákok kezdeményezéseinek tagjai a jövőbeni lépéseikről tanácskoznak. 

Az óvodák, az alap- és a középiskolák pedagógusai január 25-én léptek sztrájkba, a felsőoktatási intézmények oktatói és tudományos dolgozói február 15-én vették át tőlük a stafétabotot, így fejezve ki, hogy elítélik azt, ahogyan a Ficokormány a pedagógussztrájkot kezelte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?