Harabin a szexuális bűncselekmények áldozatairól

Wroclaw |

<p>A szexuális bűncselekményekkel szembeni jogi eljárásokról, a számítógépes technológia bírósági alkalmazásáról tárgyaltak a visegrádi országcsoport igazságügyi minisztériumainak vezetői a lengyelországi Wroclawban.</p>

A PAP lengyel hírügynökség pénteki jelentése szerint a kétnapos találkozón Jiri Pospišil cseh, Štefan Harabin szlovák és Andrzej Czuma lengyel igazságügyi miniszter vett részt. Magyarországot Avarkeszi Dezső igazságügyi és rendészeti államtitkár képviselte.

A vendéglátó lengyel miniszter a tanácskozást követő sajtóértekezleten elmondta, hogy a szemérem elleni erőszakkal kapcsolatos megbeszélések homlokterében az ilyen bűncselekmények áldozatai és azok jogai álltak, különös tekintettel a kiskorúak védelmét szolgáló törvényekre.

A tanácskozás másik témájával kapcsolatban Pospisil indítványozta, hogy teremtsenek számítógépes összeköttetést a visegrádi országok bíróságai között.

A felek előzőleg egyetértésre jutottak arról, hogy együttműködnek minisztériumaik számítógépes rendszereinek fejlesztésében, emlékeztetőt írtak alá az információtechnológiai ügyekben történő együttműködésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?