Az MKP kampánystábja kedden értékelte a választások előtti kampányt. Elégedettek?
Általában pozitív tapasztalataink vannak, ezt a voksolás eredménye is bizonyítja.
Gyurovszky Lászlót, a Magyar Koalíció Pártjának kampányfőnökét
Általában pozitív tapasztalataink vannak, ezt a voksolás eredménye is bizonyítja. Sikerült megszólítanunk az eredetileg kiszemelt célcsoportokat, de természetesen vannak kisebb negatívumok is – például a szervezésben, a plakátokkal kapcsolatban.
Konkrétan mire gondol?
Szeretném hangsúlyozni, hogy sokkal több a pozitívum a negatívumnál, hiszen két százalékkal többet szereztünk, mint négy éve. Az említett szervezési problémák az egyes gyűlésekkel kapcsolatosak, volt néhány hely, ahol úgy éreztük, a szervezők nem álltak a helyzet magaslatán. Nem sok, de fontos, hogy ennyi se legyen.
Készíttettek felmérést arról, az MKP-ra hány szlovák nemzetiségű adta a voksát?
Úgy tűnik, sok, hiszen Pozsonyban két és félszer, Kassán pedig majdnem háromszor több szavazónk van, és a többi vegyesen lakott városban is jelentősen nőtt támogatóink száma, míg a részvétel kisebb volt. Mindenképp jó, hogy több szlovák szavazott ránk, és becslések szerint a nők és az elsőválasztók körében is jól szerepeltünk.
Viszont Dunaszerdahelyen és Komáromban csökkent a szimpatizánsaik száma.
Bár a civil szervezetek több mint százmillió koronát elköltöttek, most volt a legalacsonyabb a részvétel 1990 óta. Logikusan a ránk szavazók abszolút száma is csökkenhetett volna, de az MKP-ra most többen voksoltak, mint 1998-ban. Ha valahol mégsem, az elsősorban a választói kedv hiányával magyarázható. Természetesen lehetnek más okok, ezekre egy alaposabb felmérés deríthet fényt. Az elnökségnek mindenképp meg kell rendelnie egy felmérést, és úgy kell politizálnunk, hogy a negatívumokat kiküszöböljük. Mindezt azonban majd csak a kormányalakítási tárgyalások befejezése után elemzi mélyebben a párt. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.