Gyermekek ellenőriztek

Pozsony. Szlovákia útjain a sofőrök körülbelül 4 százaléka telefonál rendszeresen vezetés közben. Erre az elmúlt napokban, a Telefonáljunk biztonságosan az autóból című akció keretében derült fény, melynek során alapiskolások és rendőrök ellenőrizték a sofőröket.

Pozsony. Szlovákia útjain a sofőrök körülbelül 4 százaléka telefonál rendszeresen vezetés közben. Erre az elmúlt napokban, a Telefonáljunk biztonságosan az autóból című akció keretében derült fény, melynek során alapiskolások és rendőrök ellenőrizték a sofőröket. A gyermekek három nap alatt csaknem háromezer autót állítottak meg; 113 sofőr telefonált handsfree készülék nélkül. Silvia Miháliková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrség nem rendelkezik olyan statisztikai adattal, amely igazolná, hogy a közúti baleseteknél hány alkalommal játszott közre a telefonálás. Meggyőződése szerint a mobiltelefon kezelése vezetés során elvonja a figyelmet, lassítja a reagálóképességet. A sofőrök így nemcsak magukat, hanem a közúti forgalom többi résztvevőjét is veszélyeztetik. Mindez szabálysértésnek számít, és akár kétezer koronás bírság is kiszabható. A rendőrség minden sofőrnek ajánlja a kihangosítóval vagy fülhallgatóval ellátott készülék használatát. (dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?