Gröhling: Kombinálni kell a klasszikus és a digitális oktatást

Branislav Gröhling

Ki kell dolgozni a klasszikus és a digitális oktatás kombinációját – jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter. Hozzátette, a diákoknak leginkább az hiányzik, hogy nem találkozhatnak.

A minisztérium Oktatáspolitikai Intézetének elemzése szerint 32 ezer alapiskolás tanulónak nincs internet-hozzáférése, a távoktatásban pedig a tanárok többsége főleg e-mailben tartja a kapcsolatot. A miniszter ennek kapcsán azt mondta, nyári oktatást kellene bevezetni a hátrányos helyzetű gyerekek és azok számára, akik úgy érzik, hogy a járvány alatti hónapokban lemaradtak a tanulásban. A nyári iskolák önkéntes alapon fognak működni.

Gröhling szerint a helyzetet a 2020/2021-es új tanév elején lehet megoldani, a szeptember ugyanis az előző tanév tananyagának átismétlésével telik. „Az Állami Pedagógiai Intézet kidolgozza, hogyan kell átismételni a tananyagot és behozni a lemaradást. Bízom a pedagógusokban és az oktatásügyi rendszerben, bízom benne, hogy megbirkóznak ezzel a feladattal” - jelentette ki az oktatási miniszter. „A tíz hónapból hétben rendesen folyt az oktatás, a távoktatás három hónapig. Régóta beszéltünk a digitalizált oktatásügyről, most ki kell dolgozni a kettő kombinációját, mert az is kiderült, hogy mennyire hiányzik a fizikai kontaktus” - tette hozzá a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?