Grendel-vignetták

Kissé telt, derűs, már-már joviális arc. Inkább nnéznéd malomellenőrnek, mint írónak. nDe a szemei árulkodóak: kíváncsi, nyugtalanul fürkésző és kíméletlenül éles tekintet!

Soha nem hallottam panaszkodni. Ami lehet véletlen. Ám könyvei is masszívan ellenállnak annak a sérelem- és panaszkultúrának, ami a kisebbségi létben szinte kikerülhetetlen és mérhetetlenül fárasztó.

„…pedig szeretné egyszer megkóstolni az osztrigát, mert nem is magyar író az, aki nem evett még osztrigát. ĺgy csak szlovákiai magyar író lehet világéletében, pedig ő nem szeretne egész életében szlovákiai magyar elbeszélő maradni.” (Éleslövészet)

Krúdy Gyula, Bohumil Hrabal és Mészöly Miklós. Az ember a lehető legkényesebb ízléssel válassza meg mestereit!

Javíthatatlan közép-európai, tehát sokat tud. A könyvei viszont nem azt kérdezik, mire jó, hanem hogy mire elég ez a tudás.

Hazám, Abszurdisztán. A legpontosabb cím életünk topográfiájára.

Az a lebegő történelmi irónia, amit Grendel Lajos vezetett be az ún. kisebbségi irodalmak diskurzusába, mára elveszítette olvasóit. Kis túlzással: az áhítatosan wassalbertezők országa lettünk — akik viszont nem, azok okkal-joggal kérdezik: mire megyünk azzal a rettenetes nagy eszünkkel?! Butulunk, és ez még nem is a legrosszabb verzió, hiszen Közép-Európa most éppen felejteni akar: a szenvedés, az árulások és az örökös lúzerség történeteit kár annyit ismételgetni.

A provincia ellen nincs szívgyógyszer. „A főváros itt van, mutatott körbe, bennünk van.” (Éleslövészet)

Egyik regényének hőse egy tömegsírt örökölt. Jó vicc, mondhatná valaki, aki nem itt élt.

„Ismeritek az abszurdban gyönyörködés tébolyát?” — kérdezte Witold Gombrowicz több mint ötven éve. Csak úgy idemásoltam ezt a mondatot, nem akarnék túl sok tanulságot kisajtolni belőle, csupán arra emlékeztetnék, hogy talán így néztünk önmagunkra meglehetősen hosszú ideig. Talán, de ez egyáltalán nem biztos, mert hát olyan kínos erre gondolni, mekkora perverz állatok voltunk, ahogyan szemléltük-elviseltük e térség abszurd mindennapjainak tébolyát. És viszonylag kevesen bolondultak bele ebbe, utólag így áltatjuk önmagunkat — mi, tébolyultak.

Szeretek Pozsonyban élni — mondta egyszer nekem azon a nyugodt és természetes hangon, amitől minden nackósnak azonnal feláll a szőr a hátán.

„Megöregedtem, ahogy a tükör mutatta, s elvesztettem a szabadság illúzióját. Vagy inkább fordítva: megöregedtem, mert elvesztettem a szabadság illúzióját.” (Szemérmes beszámoló egy álom közepéről)

És akkor még egy szót sem szóltam a humoráról! Arról a keserű, reszelős nevetésről, ami a magyar irodalomban előtte jórészt ismeretlen hang volt. Egy vidéki fapofa, na…! Vagy inkább egy angol úr, aki tévedésből Léván nőtt föl, de ezt később jófajta, embert próbáló tévedésnek gondolta volna, ha a komcsiknak van némi ízlésük. De sajnos nem volt.

„Rövid a [...]szom!” — ismeri föl végre az igazságot a Mátyás király New Hontban című regény egyik főhőse, az öreg, puritán kommunista, amikor szemérmesen körülnéz a városka első szexshopjában. A könyv budapesti bemutatóján, amikor Grendel fölolvasta ezt a mondatot, kibugygyant belőle a nevetés. Sőt, hiába próbálta fegyelmezni magát, úgy röhögött, mint egy lakli kamasz. Ezt Krúdy és Hrabal ugyan elnézte volna, mert ők világéletükben imádták a malacságokat, de Mészöly Miklós bizonyára felnézett volna délutáni szendergéséből: „Szedd össze magad, Lajos! Egy férfi nem nevet a saját viccein…” Grendel elvileg nem mindig értett egyet Mészölynek e férfias tempóival, ő ennél léhábban gondolt az irodalomra, most mégis összeszedte magát, újra nekifutott a mondatnak, majd megint zavartan elpirult, mert hogy direkt kihagytam az első pirulását, mivel ez volt a jobb, ha egy érett, negyvenes könyvtárosnő látja, azonnal beleszeret, annyira édes volt!, de ott és akkor erre viszonylag kevés esély volt, így Grendel rendesen végigolvasta a jelenetet — mindössze néhányszor nyerített föl közben még. Mondom, az egésznek csak az a titka, hogy az ember lehetőleg jól válassza meg a mestereit: a többi úgyis tehetség és szerencse dolga.

Nem tartozik ide, csak kikívánkozik: Kukorelly Endre szerint a nők tekintélyes része és egyre nagyobb százaléka kifejezetten értékeli a természetesen kopaszodó férfiakat. Ez intelligencia kérdése.

Mészáros Sándor

(Elhangzott 2005. május 25-én Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében, a könyv bemutatóján.)