Grammyre váró zeneipar – zenére váró rajongó

A Grammy forgatókönyve évről évre ugyanolyan. A legfontosabb szempont a kiszámíthatatlanság: hogy a gála minél nagyobbat durranjon, és lehetőleg botrányszagú is legyen, hiszen a bulvármédia arra harap rá.

Elő- és utófigyelem

Már a jelöltek decemberi nyilvánosságra hozatala után jelentősen megnő az érintettek hanghordozói iránti kereslet, és a díjátadót követően gyakran előfordul, hogy a győztesek aktuális albumának addigi eladási példányszáma megduplázódik, megtriplázódik. A díj tehát nem pusztán elismerés, nagy üzlet is egyben, ezért hatalmas a lobbi a háttérben a lemezkiadók, menedzsmentek felől. A „harcban” az esetek nagy részében értelemszerűen a mamutcégek győznek, a díjkiosztó már csak ebből kifolyólag sem ad átfogó képet a zeneéletről. Bizonyára az időpont sem véletlen: a karácsonyi dömping után az év elején pang a lemezforgalom, és a lassan beinduló keresletre a gála jótékony hatást gyakorol. A győzteseket a Hangrögzítő Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája (NARAS) választja ki, s mint az emberiség túlnyomó többsége, a zsűritagok is befolyásolhatók ezzel-azzal, ki jobban, ki kevésbé. A zeneiparban már a jelöltlistára való felkerülésért nagy csata folyik, a jelöltek nyilvánosságra hozatala után pedig a leszűkült mezőny mögött nemcsak a lobbi indul be, hanem a reklámgépezet is. Néhány éve ugyanis kimutatták, hogy már egy jól kitalált címlap is hatásos módszer a hezitáló zsűritagok meggyőzésére. Tavaly a nagy esélyes Kanye West ezt gazdagon alkalmazta, a díjátadó előtti hetekben – de leginkább napokban – tucatnyi neves magazinról mosolygott ránk, a tekintélyes Rolling Stone címoldalán Jézusként, töviskoronával a fején szerepelt. Aztán mégsem ő lett a nagy befutó.

A Grammy az utóbbi években már nem volt olyan érdekes, mint korábban, legalábbis nekünk, európaiaknak, mivel az Egyesült Államok szigorú óvintézkedéseket vezetett be saját zenei piacának védelme érdekében. Ez leginkább egy egyszerű lépésben nyilvánult meg: a rádiók ignorálták az Európából érkező előadókat, zenekarokat, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a tengerentúli piacról szinte teljesen kiszoruljanak. Ebből kifolyólag a Grammy még inkább a hazai zenei élet seregszemléjévé vált, amelyen „idegenek” a legfontosabb kategóriákban – egy kivételtől eltekintve (U2) – nem rúgtak labdába. Sokak szerint az európai érdeklődés mesterséges felfokozásának tudható be a tavalyi végeredmény. Hiába kaptak hárman is nyolc-nyolc jelölést (Mariah Carey, Kanye West, John Legend), nem közülük került ki az est legfényesebb csillaga. A legnagyobb győztes európai volt, az ír U2 mind az öt jelölését díjra váltotta, így aztán a díjkiosztó az USA szempontjából legfontosabb európai zenepiacon, Nagy-Britanniában is nagyobb utófigyelmet kapott, mint korábban. Egyébként a U2 az előző évben, 2005-ben is hibátlan teljesítményt nyújtott, mindhárom nominációját díjra váltotta. Tavaly aztán már több európai kapott jelölést, ami részben azzal is magyarázható, hogy lazítottak a szigorú óvintézkedéseken. Rájöttek, hogy az európai zene jót tesz az amerikai színvonalnak, már csak azért is, mert például a brit zeneélet jelenleg értékesebb és izgalmasabb, mint az amerikai. Az elmaradhatatlan botrányról tavaly leginkább Bruce Springsteen gondoskodott. Elénekelte a Bring Them Home (Hozzátok őket haza) című szerzeményét – a felvétel természetesen az Irakban szolgáló katonákat veszi célba –, de mások is pengettek politikai húrokat, és szidták Bush politikáját.

Tavalyelőtt a gála nagyrészt a megemlékezésről szólt. A 2004-ben elhunyt, a rhythm & blues és a soul megteremtőjének tartott zongorista-énekes, Ray Charles utolsó stúdióalbumát, a Genius Loves Company című duettlemezét nyolc díjjal jutalmazták. Ennyi elismerés merő túlzás volt, miközben számtalan alapmű díj nélkül maradt.

Az idei díjkiosztó

A 49. Grammy Awardsot közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban rendezik a Los Angeles-i Staples Centerben, száznyolc kategóriában osztanak díjakat. A legtöbb jelölést, szám szerint nyolcat az amerikai hiphop és soulzene királynőjeként emlegetett Mary J. Blige gyűjtötte be. Hatszoros jelölt a Red Hot Chili Peppers, az év albumáért és különböző rockkategóriákban száll versenybe. Öt nominációt szerzett James Blunt, John Mayer, a The Black Eyed Peas és a Dixie Chicks. Két magyar zenész: Schiff András és Fischer Iván is indul a rangos díjért, természetesen mindketten komolyzenei kategóriában. Schiff András zongoraművész Beethoven zongoraszonátáinak albumelőadásáért, Fischer Iván karmester pedig Mahler VI. szimfóniájának zenekari előadásáért kapott jelölést, a Budapesti Fesztiválzenekar vezényléséért.

A legnagyobb zenepiacok fogadóirodáiban már hetek óta lehet tippelni a befutókra, tehát a Grammy még ilyen szempontból is jó üzlet. A szakma viszont inkább csendben kivár, nem bocsátkozik találgatásokba, a neves szakemberek óvják magukat az esetleges tévedéstől, a kevésbé neves szakemberek előrejelzései pedig nem keltik fel a közvélemény figyelmét. Az óvatosság a Grammy említett kiszámíthatatlanságával magyarázható. Az viszont biztos, hogy holnapután ilyenkor már mindenkinek nagy szája lesz, a gála hetekig gazdag kútfőül szolgál zenészberkekben. Az is biztos, hogy az amerikai lemezboltok raktáraiban dobozokban állnak a jelöltek hanghordozói, hogy ki tudják elégíteni a keresletet, de még így is biztosra vehető, hogy a legnagyobb győztes életműve napokig hiánycikk lesz. A nagy amerikai lemezboltok már a díjkiosztó alatt várják vásárlóikat, vagy a díjátadó után rögtön kinyitnak.

Hát, nagyjából ezért változott meg az évek során a Grammyhez (és a hasonló díjkiosztókhoz) való hozzáállásom. Pedig milyen jó volna a régi naivitással leülni a képernyő elé…