Gyügy. A vidéki kórházak vezetői attól tartanak attól, hogy ezeket az intézeteket bezárják. A pénzhiányt számos joghézag tetézi, illetve az is, hogy a városi kórházakból alakult nonprofit intézetek működési engedély nélkül üzemelnek, önhibájukon kívül – összegezte mintegy 14 kis kórház helyzetét dr.
Gondban a kis kórházak
Gyügy. A vidéki kórházak vezetői attól tartanak attól, hogy ezeket az intézeteket bezárják. A pénzhiányt számos joghézag tetézi, illetve az is, hogy a városi kórházakból alakult nonprofit intézetek működési engedély nélkül üzemelnek, önhibájukon kívül – összegezte mintegy 14 kis kórház helyzetét dr. Šomló Péter, az intézményeket tömörítő társulás elnöke. A kórházigazgatók szerint a megyei önkormányzatok, éppúgy, mint a nonprofit szervezetek élén álló igazgatótanácsok bércsökkenéssel és létszámleépítéssel akarják elérni a kórházak kiegyensúlyozott költségvetését, kockáztatva a beteg épségét. A partizánskéi kórház igazgatója megjegyezte, azért mondott le tisztségéről, mert nem vállalhatja az ellehetetlenítés jogi következményeit. Az igazgatók tegnapi találkozóján az is elhangzott, az államnak az elhunyt beteg a legjobb, mert nem kerül pénzbe. A résztvevők leszögezték: folytatódik a vidéki betegek diszkriminálása, s úgy tűnik, az állam a kis kórházak likvidálásáról határozott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.