Gombaszögön tartotta XXVII. Hallgatói Parlamentjét a Diákhálózat

Gombaszög |

<p>A Diákhálózat a hétvégén a gombaszögi kempingben tartotta XXVII. Hallgatói Parlamentjét, amelyet a Rákóczi Szövetség Diaszpóra-és Szórványprogramja keretében a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőivel közösen egy hétvégi kirándulással kötött össze.&nbsp;</p>

Április 6. és 9. között került sor a felsőoktatásban tanuló diákok érdekvédelmével, oktatásával és kulturális életével foglalkozó Diákhálózat Hallgatói Parlamentjének XXVII. rendes ülésére. A Diákhálózat aktivistái a Gombaszögi Nyári Tábor helyszínén gyűltek össze, hogy megvitassák a szervezet elmúlt fél esztendejének történéseit. A szervezet tavaszi rendes ülésének pénteki napján ünnepélyes tisztújításra is sor került, a Diákhálózat elnökségének két tagja (Gyenge Veronika, a kommunikációért és marketingért korábban felelős alelnök, valamint Sólymos Karin, a külügyekért felelős alelnök) ugyanis lemondott tisztségéről. A leköszönő elnökségi tagok helyére új személyeket választottak a közgyűlés résztvevői. A kommunikációs és marketing alelnöki posztot Katona Flóra (Kaszás Attila Diákkör) vette át, a külügyekért felelős alelnök a jövőben Pál Ádám (Ady Endre Diákkör) lesz. A hétvége folyamán az elnökség, illetve a programkoordinátorok beszámoltak féléves munkájukról és a jövőre vonatkozó terveikről. Megvitatásra kerültek a Diákhálózat programjai, valamint közszemlére kerültek a Diákhálózat tagszervezeteinek elmúlt fél éves beszámolói is.

Az oktatásügyi beszámoló keretén belül megnyílt a külföldi egyetemek magyarországi működését szabályozó törvény témája is, mely a Közép- európai Egyetem létét veszélyezteti. A Diákhálózat, mint a felvidéki egyetemisták ernyőszervezete fontosnak tartja az oktatási intézmények szabadságát, valamint hogy olyan magas színvonalú egyetem működhet Budapesten, mint a Közép- európai Egyetem, ezért támogatja annak további Magyarországon való működését.

Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke beszámolójában felvázolta a Pozsonyi Magyar Szakkollégium szervezeti struktúráját, és kitért arra is, hogy a jövőben növelni szeretnék a tagok számát. A beszámolóban a következő időszakra vonatkozó új programok is szerepeltek, többek közt egy őszre tervezett, fiatal vállalkozókat segítő konferencia. Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője a táborban várható korszerűsítésekre hívta fel a jelenlévők figyelmét. A fejlesztések, mint például a medence és strandröplabda-pálya megépítése, vagy Tompa Mihály szobrának renoválása már folyamatban van. A tervek között szerepel még a vendéglő, valamint a faházak felújítása is. A tábor július 10-16. között nyitja meg kapuit. Fodor Péter, a Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor főszervezője ismertette a szekciókon belüli fejlesztéseket, valamint a tábor idei grafikáját is bemutatta a résztvevőknek.

Inczédi Lilla, az FTDK koordinátora beszámolt a XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia eredményeiről, a jelentkezők számának tekintetében elért pozitív változásokról, valamint arról, hogy a sorra kerülő XII. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia Nyitrán kerül majd megrendezésre. Matús Dávid oktatásügyi alelnök a Soós Kálmán ösztöndíj és a részképzési pályázatok elbírálási folyamatairól. A bizottságban a Diákhálózat indítványozására idén több mesterképzésen részt vevő felvidéki diáknak ítélték oda az értékes ösztöndíjakat.

Április 6. és 9. között a Rákóczi Szövetség jóvoltából a csehországi, felvidéki és krakkói egyetemi kapcsolatainak és tevékenységének megerősítése érdekében egy hétvégi programsorozat keretén belül sor került Gömör természeti kincseinek, valamint a környék kulturális életének megismerésére is. A programokon a tagszervezetek és a Diákhálózat képviselői is részt vettek.

„A Diákhálózat ezúton is szeretné megköszönni a leköszönő elnökségi tagok és programkoordinátorok áldozatos munkáját és kíván mindnyájuknak további tartalmas, élményekkel teli éveket, az újonnan megválasztott elnökségi tagoknak pedig kitartást az előttük álló feladatok megoldásához!

Radics Rudolf, Diákhálózat

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?