Tripla X a Diákhálózatnak

Vasárnap

A harminc év az pont jó, olyan szexi mert tripla X” – énekli az AKPH. A diákokat, egyetemistákat tömörítő Diákhálózat nem huszonéves már többé, idén ősszel betöltötte a harmincat. Ezt a kerek évfordulót egy kétnapos, Klubmozgalmi Nagytalálkozó névre keresztelt eseménnyel ünnepelte Búcson.

Mi az a Diákhálózat?

A Diákhálózat egy, a Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon tanuló, szlovákiai magyar egyetemistákat felkaroló szervezet. Egész pontosan ernyőszervezet, mely ez országok és a bennük található hét város diákklubjait öleli magába (tagszervezetek vannak Pozsonyban, Prágában, Brünnben, Budapesten, Nyitrán, Komáromban és Kassán). A Diákhálózat ezeket az ún. tagszervezeteket egyesíti, és saját, országos szintű programokat szervez. „Céljaink közé tartozik olyan rendezvények életre hívása, amelyeken egyszerre lehet feltöltődni testi és szellemi energiákkal” – olvasható a honlapjukon.

Nosztalgia vastagon

A Klubmozgalmi Nagytalálkozó első napja kerekasztal-beszélgetéssel indult. A Diákhálózat, vagyis sokak „déhá”-jának egykori elnökei (minden korszakból képviseltette magát egy-egy vezető) ültek össze nosztalgiázni. A jó hangulatú beszélgetésből kiderült, hogy az elnöki pozícióra hol nagyon tudatosan készültek, hol úgymond belecsöppentek. Nem egyedi, hogy úgy kellett rábeszélni a jövendőbeli elnököket erre a szerepre, de végül is egyikük sem bánta meg, hogy bevállalta. A pénzügyekkel is mindig meggyűlt a diákok baja, de valahogy mégis mindig heppiend lett a vége, ha néha kalandosan indultak is a dolgok. Ami a legemlékezetesebb pillanatokat illeti, elmondhatjuk, igazán sokfélék (akárcsak maga a szervezeti munka): Lajos P. János például nevetve mesélte, hogy hát lehet, nem túl pozitív történet, de biztosan emlékezetes, egyszer, valamelyik diákrendezvényről hazafelé tartva az autópályán elhagyták az egyik kereküket. Az autós kalandok egyébként visszatérőek voltak a beszélgetés során, a mostani déhás csapatot is megtréfálták már a dimbes-dombos utak.

Sok különböző időszaka volt a szervezetnek, rengeteget formálódott, változott. Hodossy Katalin erre reflektálva mosolyogva jegyezte meg, hogy ülőhelye (két összetolt asztal összeérésénél ült) a szervezetben betöltött pozíciójával is megegyezik. Míg a tőle egyik oldalra ülők a rendszerváltó generációt képviselték, a másik oldalán már egy másik korszak, a kétezres évek egyetemistái foglaltak helyet. Ezekben az években már sokkal inkább intézményként működött a DH.

A beszélgetés alapján megbizonyosodhattunk, hogy a Diákhálózat 30 éves fennállása során a diákok mindig hasonló vagy ugyanolyan problémákkal szembesültek, csak épp a kalandok résztvevői, a politikai, társadalmi körülmények változtak. Generációkon átívelő kérdések, problémák, élmények szövik át ezt a szervezetet.

Az első estét egy-egy jó pohár bor mellett zárták az egybegyűltek, borkóstolóval koronázták meg ugyanis a diskurzust. Volt mit megbeszélni, hiszen sokan nemhogy évek, de évtizedek óta nem látták egymást.

Másnap kora délután egy kiállításon végignézhettük a DH-irodában hétköznapokon lapuló ereklyéket. Plakátok, kiadványok, pólók, krónikák... és a híres-hírhedt KAFEDIK-dzsip szélvédője – ezt a járművet a brünni diákok, azaz ahogy emlegetik őket: a brünni bikák, alkatrészenként szerelték össze, majd járták vele a táborokat, rendezvényeket – is megtekinthető volt. Udvardi Péter, a Diákhálózat első szervező titkára a mai napig garázsában őrzi ezt a kincset. De kiállításra került az igazságügy felirattal ellátott koporsó is, mellyel többször fejezték már ki nem egyetértésüket a diákok különböző társadalmi események kapcsán (például a Malina Hedvig-ügynél is ezzel a koporsóval tüntettek az egyetemisták). Fotók és videók is voltak, ezeket nézegetve az idősebb korosztály néha össze-összesúgott, hogy kit látunk épp a felvételeken, volt, aki pikáns részletekkel tarkította az ismertetést.

Kék a sátram, recece”

A második napon mutatták be az ELTE-n történész doktorandusz Czáboczky Szabolcs tanulmánykötetét, melyben hét tanulmány, mind a klubmozgalommal kapcsolatos, az egyik kifejezetten a Diákhálózat megalakulásának körülményire koncentrál. Rengeteg kutatómunka, interjúkészítés előzte meg a könyv megjelenését. „Az egyik kedvenc történetem, mellyel írása közben találkoztam, a rendszerváltással kapcsolatos. A sors fintora, hogy az ominózus estén, mikor diákokat vertek Prága utcáin, Pozsonyban épp bál volt. Vörös Péter visszaemlékezésében hangzik el, hogy a hangulat már a tetőfokára hágott, amikor kapott egy fülest, ezért bekapcsolták a Szabad Európa rádiót, ahonnan kiderült, hogy mi is történik a cseheknél. Másnap indult el Pozsonyban az a mozgolódás, melynek gyümölcseként megalakult a Magyar Diákszövetség” – idézte fel Szabolcs. A kérdésre, hogy szerinte mennyire maradt meg az az eszmeiség, amellyel a Diákhálózat annak idején elindult, így válaszolt: „Úgy gondolom, olyan kompakt eszmeisége magának a klubmozgalomnak, amely kézzelfogható lenne (még) nincs. Viszont ezzel a klubmozgalmi nagytalálkozóval elindult valami, talán egy külön klubmozgalmi öntudat jön létre. Jelenleg inkább külön-külön tagszervezeti identitások vannak. A jelenlegi DH-s csapattal azonban pont azon dolgozunk, hogy a »déhás identitást« megteremtsük és erősítsük az emberekben.”

30 éve és most

Lajos P. János (ahogy sokan ismerik és szólítják: Pocok) és Leczkési Zoltán mindketten elnökei voltak a Diákhálózatnak. Az egyikük a kilencvenes években volt tag, míg a másik ekkortájt született, és ma ő áll a szervezet élén. Mindketten máshogy, mégis hasonlóan élték meg a diák önkéntességet.

A rendszerváltás előtt élte a klubmozgalom az aranykorát, akkor ezek a mozgalmak biztosították a teret a szabad véleménynyilvánításra. ʼ89 után viszont már nem kellett klubokba járni ahhoz, hogy valaki elmondhassa a véleményét. Tehát amikor ezek a szervezetek megalakultak, nem kellett annyira professzionálisnak, intézményesítettnek lenniük ahhoz, hogy legyen közönségük. Manapság viszont számtalan lehetőség van, minden érdeklődési kör megtalálhatja a saját kis szegmensét. Ebből a tekintetből szerintem most több energiát kell ebbe ölni, és nem elég csak az, hogy valaki magyar programokat szervez (nyilván egyszerűsítek). Manapság nagyon nagy a konkurencia. Nem szabad konformistának lennünk, mindig fel kell mérni az aktuális igényeket. A stabil programjaink is könnyen erodálódnak, oda kell figyelni, innovatívnak kell lenni” – ecsetelte Zoli.

Hogy milyen volt déhásnak lenni..., az mindig változott, attól függött, épp mit csináltunk. Megpróbáltunk közösségeket építeni. Az én időszakomban sokat kellett segíteni a tagszervezeteknek. Voltak középiskolás diákönkormányzatok, ott volt a színházi diákfórum, szerteágazó volt az egész, a hangsúlyt a közösségépítésre helyeztük. Szerintem a különbség, hogy milyen volt 30 éve, és milyen ma DH-tagnak lenni megegyezik abban, hogy milyen volt akkor, s milyen ma az élet. Akkor örültünk, hogy lett irodánk, és kaptunk egy vonalas telefont. Most a technikai fejlődés következtében is máshogy szerveződik a közösségi élet. Akkor rá voltunk kényszerítve a személyes találkozókra, ami valahol nagyon jó, persze megvoltak az árnyoldalai is. És az sem elhanyagolandó, hogy a mostani tagokra már nincs olyan hatással a szocializmus, mint ránk volt” – mondta el Lajos P.

Mindketten hangsúlyozták, mennyire fontos a közösséghez tartozás, a csapatban alkotás élménye. Hiszen a Diákhálózatban nem egy-egy személy, hanem egy szervezet ér el sikereket. Leczkési Zoli azt is hozzátette: „Ahogy Udvardi Peti szokta mondani: ez az a grund, ahol lehet focizni. Ez alapköve ennek a szervezetnek.”

Ugyanazt a nótát fújják

A rendezvény bállal ért véget, a generációk báljával. Rengeteg arc, emlék, mosoly, tánc zárta a Klubmozgalmi Nagytalálkozót. Egymást átkarolva nótáztak az évtizedekkel ezelőtti és a mai DH-tagok. Ezen az estén elmosódott kicsit a korhatár. Mindenki ugyanazért volt ott, mert szeretett/szeret/és majd szeret egyetemista lenni, és az is igaz, hogy ezek az emberek nem bírnak otthon ülni. Ugyanazokkal a problémákkal kell szembeszállnia a mai és az évekkel ezelőtti Diákhálózat csapatának is, csak épp más a köntös, mások a nevek, de a tenni akarás kétségtelenül generációkon átívelő sajátosság. Az biztos, hogy a szervezetből rengeteg, a közéletben aktív személy került ki, és még fog kikerülni. Mert ahogy a DH-ban újabban igencsak népszerű Dreeko is énekli: „így nyomatják az igazi tesók”.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/40. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?