Gombaszög: újabb vendég mondta vissza a meghívást

Gombaszögi Nyári Tábor

A Gombaszögi Nyári Tábor újabb meghívott vendége mondta vissza a meghívást.

Kovács Attila, a KAFEDIK volt elnöke távollétével egyetemi kutatóként kíván szolidaritást vállalni MTA-s kollégáival és az akadémiai szabadság és függetlenség mellett - tudatta a bumm.sk

"Tudomásomra jutott ugyanis, hogy a tábor rendezősége nem tette lehetővé, hogy a programba kerüljön az MTA és szélesebb értelemben a tudományosság helyzetével foglalkozó vita. Így mint egyetemi kutató szeretnék szolidaritást vállalni az MTA-s kollégákkal és az akadémiai szabadság és függetlenség mellett. 

Mint a KAFEDIK volt elnöke, aki egykor részt vett a hasonló nyári táborok rendezésében, szeretném szintén kifejezni aggodalmamat a tábor  programjának ilyesfajta, a szocialista rezsimet idéző ideológiai alapon történő cenzúrázása és szólásszabadság megcsúfolása miatt. Ezért kénytelen vagyok lemondani a részvételemet és bojkottálni a tábort. Remélem ezzel nem okoztam Önöknek túl nagy problémát."

- indokolta döntését Kovács, aki a bumm.sk vendége lett volna egy beszélgetésben.

Kapcsolódó cikkünk

Korábban Agócs Attila, Fülek polgármestere döntött úgy, hogy nem vesz részt a rendezvényen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?