Glváč délután foglal állást a Threema-üzenetek ügyében

Martin Glváč

Martin Glváč (Smer-SD), a parlament alelnöke kedden délután állást foglal a Marian Kočner vállalkozóval folytatott kommunikációja ügyében. A Smer-SD pártközpontja előtt várakozó újságíróknak azt ígérte: vagy sajtótájékoztatót fog tartani, vagy kiad egy sajtóközleményt.

Glváč megerősítette, hogy kommunikált Marian Kočner vállalkozóval.

„Természetesen igen, de nem úgy, ahogy azokból az üzenetekből következik. Sokat elferdítettek, kiragadtak, sok hiányzik”

– mutatott rá a parlament alelnöke. „Nincs róla tudomásom, hogy kommunikáltam volna vele, miután meggyanúsították” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a Specializált Büntetőbíróság bizonyítéknak ismerte el Marian K. Threema-üzeneteit, Glváč azt mondta, hogy ez a „bíróság dolga”, és hogy ez még mindig nem jelenti azt, hogy a kommunikáció valódi.

A parlament alelnöke abban az esetben is állást foglal, ha a leváltását célzó rendkívüli ülést nem sikerülne megnyitni.

A rendkívüli ülést, mely kedden 15 órakor kezdődik, és melynek célja Glváč leváltása a Marian Kočner vállalkozóval folytatott állítólagos kommunikációja miatt, az ellenzék indítványozta. Marian Kočnert többek között a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?