Feltételes szabadságvesztést kapott a Kočner által irányított bírónő

Repáková végül vádalkut kötött az ügyésszel, amit pénteken a Specializált Büntetőbíróság is jóváhagyott
Bazin |

A Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) három év feltételes szabadságvesztésre ítélte Miriam Repákovát, a Pozsonyi I. Járásbíróság egykori munkatársát, valamint négy évre eltiltották a bírói tevékenységétől. Repáková beismerte, hogy korábban Marian Kočner utasításai alapján hozott ítéleteket.

Repáková volt az egyik a 13 bíró közül, akiket 2020 márciusában őrizetbe vett a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a Vihar-akció (Búrka) keretében. A gyanú alapját Marian Kočner nagyvállalkozó telefonos kommunikációja képezte, akit azóta már elítéltek a Markíza televíziót érintő váltóbotrányban, valamint a Kuciak-gyilkosság megrendelésével is vádolják.

Kočner diktált

Kočner a Threema nevű alkalmazáson keresztül több tucat befolyásos személlyel kommunikált, többek közt bírókkal, ügyvédekkel és állami tisztviselőkkel. Köztük volt Miriam Repáková is, akiről kiderült, hogy 2017-ben megkárosította a Technopol nevű céget azzal, hogy szándékosan Marian Kočner javára és a cég tulajdonosainak kárára döntött, ezzel pedig 17 millió eurós veszteséget okozott a vállalatnak.

Kapcsolódó cikkünk

Repáková a letartóztatása után hamar megtört, mindössze 3 napot töltött vizsgálati fogságban. Elkezdett együttműködni a hatóságokkal, és bevallotta, hogy valóban Kočner utasításai alapján hozott ítéletet. Azt viszont tagadta, hogy a „szolgáltatásért” cserébe pénzt kapott volna, állítása szerint a nagyvállalkozó nyomást gyakorolt rá. A kiszivárgott Threema-üzenetekben azonban a bírónő megköszönt egy dóvali kirándulást Kočnernek, ahol a nagyvállalkozó egy saját hotelt is üzemeltetett. Repáková nem ismerte el, hogy valóban sor került az említett kirándulásra.

Fontos vallomás

A vallomása azonban hozzájárult ahhoz, hogy a NAKA 2020 októberében elindíthatott egy újabb nagyszabású akciót, a Szélvihar-ügyet (Víchrica), amelyben további bírókat és jogászokat vettek őrizetbe.

Repákovát először közfeladati helyzettel való visszaéléssel vádolták meg, és ez alapján akár 10-től 20 évig tartó szabadságvesztést is kiszabhatott volna rá a bíróság. A Speciális Ügyészség (ÚŠP) ügyésze azonban később átminősítette a vádat, így Repáková joghajlítás bűntette miatt állt bíróság elé. A joghajlítás nevű bűncselekmény egy viszonylag új fogalom a szlovák büntető törvénykönyvben, a parlamenti képviselők 2020 őszén fogadták el az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást – pár nappal azután, hogy a NAKA végrehajtotta a Szélvihar-akciót.

Vádalku született

Az ügyész végül vádalkut kötött Repákovával, ezzel magyarázható az enyhébb büntetés is. A vádalku mellett szól az, hogy a botrányba keveredett bírónő gyorsan elkezdett együttműködni a hatóságokkal, és a vallomása alapján további gyanúsítottakat vehettek őrizetbe.

A Specializált Büntetőbíróság szenátusa pénteken jóváhagyta a vádalkut. Ružena Sabová, az ŠTS szenátusának elnöke arányosnak és igazságosnak tartja Repáková büntetését. Ezzel ő lett az első vádlottja a Vihar-ügynek, akivel kapcsolatban jogerős bírósági ítélet született.

(nar, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?