Igen nívós nemzetközi esemény házigazdája lesz a királyi város augusztus 10-e és 18-a között. Immár tizenötödik alkalommal rendezik meg Esztergomban a hagyományos nemzetközi gitárfesztivált, ahol a korábbiaknak megfelelően rendkívül színvonalas előadók gitárestjeiben gyönyörködhetnek a zenéhez kedvet érzők.
Gitárestek Esztergomban
A többek között a Nemzetközi Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzetközi Kulturális Alapprogram által támogatott rendezvény 10-én (vasárnap) 18 órakor köszöntővel kezdődik, majd Horváth Lajos, Csáki András, Pusztai Antal, illetve az Oroszi Cecilia – Csabai László gitár-marimba duó fellépése nyitja meg a programok sorát. A bő tíznapos rendezvénysorozaton fellépnek osztrák, angol, cseh, francia, görög zenészek, ízelítőt adva saját nemzetük zenéjéből és a klasszikus zeneszerzők legjobb darabjaiból. A 18-ai zárókoncertre a Bazilikában kerül sor a fesztivál Bakfark Bálint gitárzenekara és a meghívott művészek közreműködésével, valamint Török Géza a Magyar Állami Operaház karnagyának vezénylésével.
A rendezvény ideje alatt a városi Szabadidőközpontban (Bajcsy Zsilinszky u. 4.) hangszerkiállítás is lesz neves magyar és német gitárkészítő mesterek közreműködésével. A rendezvény részeként augusztus 11-e és 17-e között a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán, Costas Cotsiolis, Eötvös József, Katona Péter, Katona Zoltán, Wolfgang Lendle, Martin Myslivecek, Jozef Zsapka professzorok vezetésével mesterkurzust is tartanak, amelyre az első tanítási napon lehet jelentkezni a mestereknél, és zárásként a legjobb növendékek hangversenyen mutatkoznak be.
Az előadások naponta 19 órakor a város régi vármegyeházának dísztermében lesznek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.