Gerendás Péter szomorújátéka

ÖSSZEFOGLALÓ

„A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előítéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett »zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról« szóló hazugságok, összeesküvés-elméletek, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást” – osztotta meg gondolatait az ismert előadóművész.

Dél felé vagy északra?

A továbbiakban kitért arra, hogy 6 kiskorú (valamint 3 felnőtt) gyerek apjaként kilátástalannak látja magyarországi életét, képtelen családját abból eltartani, amihez ért: „Szakmailag soha nem volt szerencsém. Más híres előadókat kísértem, egy méterrel a hátuk mögött, és ennek szimbolikus jelentősége is volt. A második vonalban születtem, és ott is maradtam. Később a saját lábamra álltam. De a rádiók nagyon keveset játszották a dalaimat, emiatt nem lehettek slágerek azok. Az elenyésző számú koncertek helyét átvették a vendéglátóhelyek és a céges, sonkatekercs mellé játszott aláfestő zenék. (...) Ma már nincsenek ilyenek. A cégek csődbe mentek, de addig még gyorsan, a helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező, tehetségkutatónak álcázott valóságshow-k hősei. (...) Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása (nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket biztosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog. Ez az ország élhetetlenné vált.” Gerendás a továbbiakban APEH-szorongatásról, elviselhetetlen telefon- és gázszámlákról, frankhitelről ír, majd hozzáteszi: „Ezért úgy döntöttem, hogy elindulok valamerre. Még nem tudom igazán merre. Dél felé, vagy inkább északra? Sikerül-e, vagy nem? 57 éves vagyok.”

A poszt az elmúlt napokban érzelmekben és indulatokban gazdag nyíltlevél- és hozzászólás-lavinát indított el. Megkönnyezte Gyurcsány, kollégák magyarázták a zenei piac átalakulását és adtak jó tanácsokat, no meg akadtak szép számmal névtelen kommentelők, pro és kontra. Előbbiek megértésükről, helyeslésükről vagy sajnálkozásukról biztosították a zenész-énekest, utóbbiak észrevételeiben rendre visszaköszönt a maguk igazsága: nehogy már egy baloldali elkötelezettségű, vállaltan zsidó művészember akarja megmondani, mit is gondol a mai Magyarországról.

Gerendás Péter néhány dalát mindenki ismeri – igaz, előadóként talán nem hozzá köti, hanem Zoránhoz, Koncz Zsuzsához. Tény, a Százéves pályaudvar vagy a Szép Júlia nem tavaly lett sláger, és az is tény, hogy nem a kereskedelmi rádióknak köszönhetően. Szövegközpontú, irodalmi ihletésű és igényességű, alapvetően egy szál gitár köré írt dalait, amelyekben rendre ott a melankólia, a történelem, valami szomorkás hangulat, leginkább egy klubban, kamarakörnyezetben élvezte az erre fogékony nagyérdemű.

Gerendás Péter mai életérzése, keserűsége, frusztráltsága valószínűleg jól leképezi a magyar lakosság nem jelentéktelen rétegének a hangulatát. Azét a rétegét, amely azt tapasztalja: nemcsak a gazdasági válság következményeit nyögi, nemcsak a lehetőségei szűkültek be, hanem a „rendszerváltást betetőző” nemzeti kormányzat által épített új rendszer a teret is meggörbíti körülötte. Ebben az új, kegyúri rendszerben nincsen számára se tér, se hely. Marad a belső vagy a külső emigráció.

Persze, a történet sosem ilyen egyszerű. A kegyúri rendszerek szeretik a nagyvonalú, látványos gesztusokat. A megbocsátást, a kebelre ölelést. Egyrészt, megtehetik. Másrészt, jó píár. És bármikor megtehetik az ellenkezőjét is – a kegy indoklás nélkül visszavonható, ha az érintett haszontalanná válik.

Vagy Békéscsabára?

Gerendás Péter feldobott egy labdát, és akadt, aki leüsse. Szomorújátékának talán legszomorúbb pillanata következik. Fekete Péter levelét megírta. A békéscsabai színház igazgatója azt üzente Gerendásnak, hogy szomorúsággal olvasta levelét és szeretne segíteni: „A Békéscsabai Jókai Színház társulata örömmel vár Téged a teátrumba. Gyere, költözz Békéscsabára, akár családostól is (talán az élet kicsit olcsóbb is itt, mint Budapesten); mi segítünk új otthont találni, ha erre igényed van. Munkát kínálunk Neked: fellépést, zeneszerzést, alkotási lehetőségeket. Anyagi biztonságból pedig annyit, amennyit egy átlagos vidéki színház nyújtani tud. Hívunk, gyere közénk, építsd tovább azt, amihez a legjobban értesz: a zenédet, az előadó-művészetedet! Szeretnénk segíteni Neked, és te is segíts abban, hogy közösen bebizonyíthassuk: ez egy befogadó, szeretettel teli, alkotásra kész és képes ország, ahol, ha valaki bajba kerül, talál segítő kezeket.”

Ezt a nyílt levelet nem akárki írta: Fekete ma a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, a legfontosabb személyi és finanszírozási kérdésekben a kormányzat tanácsadó testületeként működő színházművészeti bizottság tagja, a Magyar Teátrumi Társaság által kiadott Magyar Teátrum című folyóirat főszerkesztője. Bár igazán országos ismertségre csak néhány hónapja tett szert, amikor kiderült, hogy miniszteri biztosként ő segíti majd Vidnyánszky Attilát a Nemzeti Színház átvétele során, pályájának ívét az ínyencek jó ideje követik.

Fekete Péter története valószínűleg jól illusztrálja a magyar lakosság nem jelentéktelen rétegének a véleményét. Azét a rétegét, amely úgy látja: ha az ember elég életrevaló, ha él a kínálkozó lehetőségekkel, jó kapcsolatteremtő készséggel és helyzetfelismeréssel áldotta meg a sors, ha elvégzi a rá bízott feladatokat, itt és most kinyílik előtte a tér.

A Magyar Narancs tavaly terjedelmes portréban boncolgatta Fekete pályafutásának fontosabb fordulópontjait. Karrierje a Nemzeti Színházban indult, ahol a külkapcsolatokért felelt. 2006-ban onnan igazolt át Békéscsabára, ahol egy évvel később, Konter László igazgató-főrendező menesztése után megbízott igazgatónak nevezte ki a Fidesz-többségű megyei közgyűlés. Az átmeneti időszak furcsa módon öt évig tartott, mígnem tavaly a meghirdetett pályázatot ő nyerte meg. Rossznyelvek szerint az interregnum elhúzódásában szerepet játszhatott, hogy Fekete egy rendes időben meghirdetett rendes pályázaton nem felelt volna meg az alapvető feltételeknek: nem volt megfelelő vezetői gyakorlata, felsőfokú végzettségként egy müncheni bűvészdiplomát és egy szombathelyi főiskolai diplomát tudott felmutatni, a gyakran emlegetett cardiffi színházrendezői oklevelet élő ember nem látta. 2012-re Feketének összejött öt, megbízott igazgatóként eltöltött év, azaz megvolt a vezetői gyakorlat, és idő közben elvégezte a veszprémi Pannon Egyetem színháztudományi tanszékén a mesterszakot. Addigra már egymást érték a fentebb jelzett egyéb szakmai-társadalmi felkérések, megbízások, melyek következtében ma a békéscsabai igazgató a színházi szakmát érintő legfontosabb döntéseket kézben tartó szűkebb csoport egyik mindenre bevethető tagja.

Innen nézve nehéz eldönteni, merre kívánjunk jó utat Gerendás Péternek. (as)