Geist: nem az EU kommunikációja a rossz

Milyen témákban tud majd egyezségre jutni a 27 tagállam vezetője?

Nem hiszem, hogy az eredmény valamilyen konkrét egyezség lesz konkrét témákban. Inkább csak vita lesz több kérdéskörben. Ezek egyike az unió védelmének kérdése, de szóba kerülnek majd az eurózóna problémái, a menekülthelyzet és a brexit következményei is. Nem hiszem, hogy politikai nyilatkozaton kívül másra számíthatunk.

Az unió védelmének erősítése kérdésében van esély arra, hogy döntenek egy közös katonai erő felállításáról?

Nem hiszem, hogy ennek a csúcsnak ilyen konkrét eredménye lesz, de biztosan megvitatják ezt is. Viszont az unióban már legalább 1999 óta szó van saját védelmi erő kiépítéséről. Már több kezdeményezés volt, a legutóbbi az úgynevezett battle groups, amelyeket egyes tagállamok vagy tagállamok csoportjai hozhatnak létre. Ezeket mindenekelőtt az unión kívüli válsággócokban vethetnék be. Ez egy konkrét döntés, amely már az asztalon van. A megbeszélés során várhatóan erre építenek majd, például olyan tekintetben, hogy ezeket hogyan lehetne fejleszteni, milyen mandátummal rendelkeznének, hogyan születhet döntés a bevetésükről, de egyáltalán arról, hogy ezeket az egységeket hogyan lehetne felállítani, mert még nem léteznek.

A menekültek esetében születhet megállapodás legalább arról, hogy mi lesz a sorsuk a már az egyes tagállamokban, például a Görögországba vagy az Olaszországba érkezetteknek?

Inkább csak vitára számítok. Jelenleg egy európai bizottsági javaslat van az asztalon, amely a közös menekültpolitikáról szól. Ez több pilléren áll: szól az egyes tagállamok menekültpolitikájának és a menekültek ellátásának harmonizálásáról, a közös határvédelem javításáról és a menekültek elosztásáról, illetve arról a pénzügyi hozzájárulásról, amit azoknak az országoknak kellene fizetniük, akik nem akarnak befogadni menekülteket. Ez egy konkrét javaslat, amiről az uniónak döntenie kellene, de nem ezen a csúcson. Amiről azonban ezen a csúcson szó lesz menekültkérdésben, az az, hogy a bizottság javaslatai politikai szempontból nem fogadhatóak el teljes mértékben, vagy legalábbis nem várható kompromisszum. A javaslatot csak többségi szavazással tudná elfogadni az Európai Tanács, ami nem a legszerencsésebb. Az államfők tehát alternatív megoldásokat fognak keresni, de ebben a kérdésben sem számítok konkrét megoldásra, mivel a bizottsági tervet elutasító országok – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – nem tettek le semmilyen új javaslatot az asztalra.

Még mindig éles a határ a visegrádi országok és az unió többi tagállama között ebben a kérdésben?

Két dolgot kell megkülönböztetni: a bevándorlásra vonatkozó általános álláspontot, és azt, hogy mennyire vagyunk hajlandók segíteni menekülteknek, befogadni őket. Egy év alatt a helyzet kicsit változott. Ma már azok az országok, amelyek egy éve még nagyon befogadóak voltak a menekültekkel szemben, a radikális pártok hatására többet beszélnek a határok védelméről. Ez érvényes Ausztriára, és részben még Németországra is. A másik kérdés, hogy mit tegyünk azokkal az emberekkel, akik Európába érkeztek, és joguk van a menekültstátusra. Ebben a kérdésben az unió tagállamainak többsége azt támogatja, hogy a menekültek befogadásának költségeit meg kell osztani az egyes országok között. Nem lehet úgy viselkedni, hogy ezt a kérdést a határállamokra hagyjuk, vagy engedjük a menekülteket oda vándorolni, ahová akarnak, tehát mindent oldjon meg például Svédország, Németország vagy Ausztria. A visegrádi csoport ebben a kérdésben még mindig ellentétben áll az unió többi részével.

Robert Fico miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy az unió legnagyobb problémája a kommunikáció az egyes tagállamok lakosságával. Ön is úgy látja, hogy a jobb kommunikáció javítaná az unió megítélését?

Nem hiszem, ez csak egy szépségtapasz. Már legalább az uniós alkotmányról tartott francia és holland népszavazás kudarca óta beszélnek arról, hogy javítani kell a kommunikációt. Szerintem azonban nem erről van szó. Az unió nem mosópor, nem egy termék, aminek jobb reklám kell. Az unió politikai folyamat. Megvannak az okai annak, hogy az emberek miért nem érzik magukénak ezt a folyamatot, miért érzik úgy, hogy a szavukat nem hallgatják meg. Ennek egyik oka, hogy az unió több olyan döntés megvalósításában is részt vett, amelyek sokak szociális helyzetét rontották, de elkerülhetetlenek voltak. Ilyen például a szigorú költségvetési politika, a reformok szorgalmazása. Most nem arról beszélek, hogy ezek hosszú távú hatása jó vagy rossz, hanem arról, hogy ezek az emberek szociális helyzetét pillanatnyilag rontották. Nehéz azt várni, hogy ezért az emberek lelkesedni fognak. A másik az, hogy az emberek az uniót elsősorban a nemzeti politikusok „szemüvegén” keresztül látják. A politikai mainstreamben is nő azon politikusok száma, akik saját érdeküknek megfelelően alkalmazzák az unió kritikáját. Erre Robert Fico kiváló példa. 2006 óta Fico Európa-párti politikusként állítja be magát, a Radičová-kormányt is többször bírálta a széthúzása miatt az európai kérdésekben. A legutóbbi választások során viszont már saját érdekeinek megfelelően bírálta az unió politikáját, nem beszélve a menekültek és a muszlimok címére tett kijelentéseiről. Nagyon hasonló folyamatok tapasztalhatóak Lengyelországban, Magyarországon de Franciaországban is. A probléma tehát nem a központi kommunikáció, hanem az, hogy egyes politikusok hogyan élnek vissza egyes témákkal a hatalmuk megtartása érdekében.