Gašparovič Slotáéknak játszik

Pozsony |

<p>Ivan Gašparovič köztársasági elnök egyre inkább a Szlovák Nemzeti Párt politikáját közvetíti, az utóbbi időben gyakran Ján Slota védelmére kelt. Ennek megvan a magyarázata: az SNS támogatása mellett bízhat a párt választóinak voksaiban is. A nemzeti szavazók 65,8 százaléka őt látná legszívesebben az elnöki székben – derül ki az MVK ügynökség szeptember végi felméréséből.</p>

A jelenlegi államfő támogatottsága akkor 54,3 százalékos volt. Az SNS kibővített elnöksége szombaton a Rózsahegyhez tartozó Csernován (Černová) újra megerősítette, hogy Ivan Gašparovičot támogatja a jövő évi köztársaságielnök-választásokon. A 45 tagú testület egyhangúlag a jelenlegi államfőre szavazott, tájékoztatott Ján Slota pártelnök.

Elemzők szerint ez nem meglepő, az államfő ugyan általában elítéli a nemzeti vezér szóhasználatát, de felvetéseinek tartalmával egyetért, és nemegyszer elmondta, hogy Ján Slota durva szavait a másik fél „provokálja ki”. Slotával összhangban úgy véli, hogy a szlovák–magyar viszony romlása a magyar politikai paletta nacionalizálódásának a következménye. „Hogyan másképp lehetne magyarázni a magyar politikusok rendszeres találkozóit a környező államokban élő magyar kisebbségek politikai pártjainak vezetőivel, akikkel nyíltan autonóm területek kialakításáról beszélnek” – tolmácsolta az államfő álláspontját Marek Trubač szóvivő.

Gašparovič nem talál kivetnivalót a hibrid tankönyvekben sem, úgy véli, hogy elegendő, ha a kiadványok függeléke tartalmazza a földrajzi megnevezések magyar megfelelőjét. Grigorij Mesežnikov politológus szerint a szlovák–magyar viszonyra vonatkozó megnyilatkozásait már az SNS támogatóinak címezi Gašparovič.

A teljes cikk hétfői nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?