Gašparovič még nem válaszolt Kiskának

Poprád |

<p>Továbbra sem kapott meghívót az elnöki palotába az újonnan megválasztott államfő, Andrej Kiska, holott már két hete, hogy levélben kért találkozót Ivan Gašparovičtól.</p>

Kiska tegnap kilátásba helyezte, hogy beiktatása előtt még a házelnökkel és a miniszterelnökkel is találkozik, őket viszont eddig nem szólította meg. „Egyelőre nem kaptunk időpontot, de szeretném, ha a találkozóra minél előbb sor kerülne” – mondta Kiska. Az államfő szóvivőjét lapzártánkig nem sikerült elérni, korábban viszont azt mondta, hogy a találkozó időpontjáról majd akkor fognak tájékoztatni, ha aktuálissá válik.

Kiska egyébként továbbra sem akarja elárulni tanácsadóinak nevét. „Még nyolc hét van előttünk, kérem, adjanak egy kis időt. Ha befejezem tanácsadóim kiválasztását, egészen biztos, hogy bemutatom őket” – mondta. Elárulta azt is, hogy jelenleg az is megoldásra vár, mikor fogja Pozsonyba költöztetni családját.

Kiskát tegnap fogadta Poprád polgármestere, Anton Danko. A találkozóra a leendő elnök gyalog ment, mint elárulta, bizonyos védelmet már kapott, ám a testőröket egyelőre nem nagyon látni. „Poprádon, szülővárosomban jól és biztonságosan érzem magam, nem látok okot arra, miért kellene testőrökkel járnom” – közölte Kiska.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?